Na ez egy nagyon rossz példa.

A kr. u. 1-3 évszázadban a kereszténység fokozatosan teret hódított a provinciákban.

A kereszténység elterjedése a császárság intézményét két irányból is fenyegette.  A Római Birodalomban a császár egyúttal az államegyház feje is volt (Pontifex Maximus), emiatt a kereszténység az államegyház számára közvetlen konkurrencia volt. A másik, még sokkal jelentősebb vonulat a kereszténység tanításaiból adódott, amely az adott korban sokkal inkább volt demokratikus szellemiségű, mint a császárság valósaga, és emiatt szegények számára értelemszerűen vonzerőt jelentett. A kereszténység a császárság intézményére akkora veszélyt jelentett, hogy a különböző császárok először tűzzel-vassal irtani próbálták, majd amikor ennek a kudarca nyilvánvalóvá vált, államvallássá tették, tulajdonképpen így semlegesítve a kereszténységet, mint császárságra leselkedő veszélyt.

A fentiekből is látható a kereszténység abszolúte NEM VÉLETLENÜL került a császárság céltáblájába.

A Római birodalomban a keresztényüldözés tehát inkább hasonlítható pl. az ellenreformáció protestánsüldözéseihez, mint a zsidókat érő pogromokhoz vezető hecckampányok.