Tompa Mihály

 

 

ELSŐ SZERELMEM.

 

Emlékszem még, emlékszem reája,
Ifjuságom boldog szép korára!
Fényes napja s könnyü fellegével,
Azt az időt hogy felejteném el?

 

Rengő habján játszva vitt az élet,
Azt sem tudtam: melyik partra nézzek?
Vigan mentem, mint a könnyü csolnak,
- Örvény és szirt eltakarva voltak.

 

Suttogó lomb, csattogó madárdal
Boldogságnak adta lelkem  által;
Éjjelenként nyájas, édes álmak
Nyilt, virágos téren hordozának.

 

Mikor csendes nyári szürkületben
Üldögéltünk a lugasba' ketten;
Hogy átölelt lágy fehér kezével...
Azt az órát hogy felejteném el?

 

És nem láttam őtet én azóta,
Két felé vált életünknek úta;
Élsz-e, hol vagy, jó leányka? bánat
Szép orcádra nem borít-e árnyat?

 

Bár örömre, búra hítt az élet:
Én megőrzöm mindörökre képed!
S hű ölén a házi boldogságnak,
Emlékim közt gyönyörködve látlak!

 

Mint mikor már messze tünt a sajka
S nem látszik csak a vitorla rajta:
Messziről a multak képe lebben,
S mosolyg rám a szép emlékezetben.

 

És gyakorta gondolok reája,
Ifjuságom s szerelmem korára:
Fényes napja s tiszta kék egével,
Azt az időt hogy felejteném el!?