tfa Creative Commons License 2005.06.06 0 0 topiknyitó
Érthetetlen!


Befellegzett a hazai fegyvergyártásnak
2005. június 6. 0:03


Magyar Nemzet - Haraszti Gyula
Csődbe ment Magyarország évszázados hagyományokkal rendelkező fegyvergyára. Ezzel nemcsak 240 dolgozó munkaviszonya szűnt meg, hanem – 114 év után – feltehetőleg a hazai fegyvergyártás is. A Fégarmy utolsó megrendelése kétezerötszáz kézi lőfegyver volt, amelyért 170 millió forintot fizetett a Honvédelmi Minisztérium, de ez a bevétel még a felszámolás költségeire sem volt elég.

Kétezerötszáz kézi lőfegyvert adott el a Magyar Honvédségnek a Fégarmy Kft. 170 millió forintért – tudta meg lapunk. A cégnek ez volt az utolsó szállítása, a május közepén készült záróteljesítés után a gyár 240 dolgozóját elküldték, a társaságot felszámolták.

A Honvédelmi Minisztériummal (HM) még a felszámolási eljárás megindítása előtt kötött szerződést a cég, 2004-ben, de a honvédségnek leszállított fegyverek eladásából származó bevételeket a dolgozók bérének, illetve végkielégítésének kifizetésére kellett költeni – állította Viszkok József, a társaság felszámolóbiztosa. Viszkok József elmondta: a céget csak azért nem számolták fel eddig, mert a HM megrendelését teljesíteni kellett, a honvédségnek pedig többek között azért gyártottak fegyvereket, mert fel kívánták használni a meglévő anyagkészleteket.

A Fégarmynak egyébként már semmilyen vagyona sincs, a tartozások kifizetése fejében az eszközök az új tulajdonoshoz, a FÉG-Invest Kft.-hez kerültek. Mint arról korábban beszámoltunk, a FÉG cégcsoportban résztulajdonos az MSZP holdudvarához tartozó Szalai Péter vállalkozó is.

A privatizáció után alig két évvel csődbe jutott Fégarmy felszámolásával 114 év után megszűnik az ország utolsó jelentős fegyvergyára. A gondok a céggel még a rendszerváltozás után kezdődtek, amikor felszámolták a Fegyver- és Gázkészülékgyárat, de a Fégarmyban akkor még sikerült megmenteni a fegyvergyártást. Az üzem 1999-ig maradt állami tulajdonban, ezt követően azonban többször is megpróbálta eladni az ÁPV Rt., sikertelenül.

A társaságot az állami vagyonkezelő 80 millió forintos kölcsönével tartották életben, míg 2003-ban az üzem telephelyének szomszédjában tevékenykedő Fúzió-Pharma Rt. vette meg a kft.-t 230 millió forintért. A kegyelemdöfést az adta meg a cégnek, hogy 2004-ben számos korábbi exportpiacára megtiltották a fegyverszállítást. Azóta a Fégarmy ingatlanait kiszervezték az SLK–158 Kft.-be, de ez a társaság is a felszámolás sorsára jutott.