Radnóti Miklós
Szerelmi ciklus 1927-28-ból



Homlokomon a gyenge széltől ráncolt
tenger oly közelnek tetsző végtelenje
és szőke édesvizeknek
hullámos áradata a hajam,
mely a halánték körüli zuhataggal
omlik homlokom fodros tengerébe
és látomásos, felhős egeknek
zöld tükre két nagy tágrazárt szemem,
két összetapadt ajkam pedig
korsója ízes, titkos szavaknak
és fogaim fehér szűrőjén át
szitálva hullik le rátok
a keserű és az édes,
a mézszavú áldás és az átok.

És Te néha a tenger végtelenjét
simítod végig a tenyereddel,
belebámulva a látomásos
felhős egekbe és hullámos
szőke vizeken fürdeted meg
az ujjaidat és ilyenkor
mind e gazdagság csak a Tiéd
és csak Terád hullik ilyenkor
minden ízes áldás és átok.


Reichenberg, 1928. január 18