Kedves Cillit!

 

Nagyon sajnálom, hogy a te jószándékod idevitte a dolgot. Lásd, a pokolra vezető út is jószándékkal van....

Ám én ettől függetlenül is úgy vélem, az emberek javarésze valamilyen előnyért, csudáért (hogy őt érje, vagy érte is), meg olyasmiért lesz keresztény, azaz inkább hívő, mert ezáltal ő valaki, viszonyba kerül Istennel, Istené lesz, magáért, magára nézve, előnyére, önmaga szeretetéből, meg azért az élényért, amivel a megtérés jár, hogy neki milyen jó is, szóval valamilyen érdekből. Ami nem éppen baj, hiszen az újszülött már csak ilyen. A baj, ha ilyen is marad, ha nem jut magánál  tovább. Akkor aztán igaz hitet nem ad neki sem csoda (Izraelnek sem adott), sem szabadulás, sem erő, sem sem bármilyen dolog, amiből csak arra jut, ő valaki, ő Isten embere, ő viszonyba került az élő Istennel, oszt ennyi. Mert ekkor nem jut tovább Isten szeretetére, csak magát szereti, csak magára gondol, mindig magára, és magán keresztül, magára nézve, magához viszonyítva, stb., és csak maga után jön Isten és a többiek. Nem Isten az ő istene, hanem saját maga. Ha neki baja van, kiáltozik, nem bízik, csak akkor, ha nincs baja. Ha van, minden más háttérbe, akkor nem számít, hogy üldözés, kísértés (még, hogy teljes örömnek kéne venni, még mit nem!) ígérve van. Ha velem baj, akkor gáz van,akkor nincs isten, akkor mi a baj, jaj, jaj, jaj. Ha nekem jó, halleluya, él az Úr!

 

Szvsz az igazi hit kulcsa a hűség. Hűség gondolatainkon, szentségünkön, egyszerűségünkön, Tőle való függésünkön (hogy ne vegyünk elégtételt, ne gondoskodjuk magunkről hiábavalóságaink utáni hajszában), stb. Aki Isten helyett saját akaratában, saját elképzelései szerint él, aki meghatározza, mi kell neki, és szenved, ha az nincs, aki igazolást, mittoménmit vár, kétségeskedik, aggódik, nem hisz.

Isten eleinte elnézi az egoizmust, ilyen az ember, míg újszülött, minden újszülött ilyen. De aki megmarad ebben, az bizony meg lesz próbálva, és vagy állja, és megtörik saját egója (meggyűlöli a maga lelkét is, és többé nem hisz neki), vagy meggyűlöli Istent. Ó, ki nem mondaná, együtt marad a többiekkel, hiszen egyéb (világi) társait már rég elvesztette, vagy felmelegíti a világiakkal a viszonyt akár. Hanem ha rajongót lát, megharagszik, hogy az miért rajong? Miért bízik, miért ilyen bolond? Nincs ám igazi szabadulás, nincs is Isten, csak ember van, kitartás, meg emberség, és egymást vigasztalnuk, egymás sebeit nyaldossuk, meg kurkásszuk egymást, mert az olyan jó nekünk és neki.

Ez maradt, nem jön be, a rajongók meg majd kiégnek, mint mi is.

 

Lásd, ismerősödet nem ismerem, gondolom te sem :), nem tudok róla írni,ahogy tancsáot sem tudok adni.

Neked viszont tudok, ilyen dolgokban te csak ne akarj segíteni, ha valakinek igazán fontos a dolog, tud szólni, el tud menni, vagy hívni  tud. Gondolom, nagy szíved van, de ezek már csak így vannak. Látod a más dolgába avatkozók szenvednek, pedig meggyőződésem, hogy jót akartál és jó szívvel :)

 

Ha meg valakinek rossz, és kéretlenül, vagy a magunk módján segíteni akarunk neki, sokszor csak rosszabb lesz neki is.

 

Egy kis történetet még ideírok: most úgy kiakadt Peti fiam a kajáldában, hogy megint elfogyott előtte a tészta, és közben tudta, hogy nincs igaza, de mégis, az utcán is végis sírt, dühös is volt szomorú is, annyira emberi volt, annyira szerettem, és nem tudtam segíteni rajta, hiszen maga is tudta, hogy nincs igaza. De vele maradtam, és nem hagytam el, és nem feleltettem meg, és így szerettem, ahogy van, és most is szeretem.

Irtam ezt azért, mert jól esett. Mert sokszor mi is így vagyunk Istennel, sírunk, és nincs igazunk, és nevetségesen kis dolgokon sírunk, hogy ..., közben nem vesszük észre, mi mindenünk van, mert ami épp fontos volt, azt más kapta, ... És ha én fiammal maradtam, és mégsem segítettem neki, csak vele maradtam, mennyivel inkább szeret minket Isten!

Jó nekem apának lenni, jó nekem ilyeneket tanulni.

Tudom, ez off, és lehet, hogy nem is passzol semmihez. De te vagy a topicgazda, szólj, vagy mi, én bizony ideírtam.

 

Cserfa