Elfin ölébe ereszti az Emlékkönyvet (amúgy is éppen a végére ért) látva a közeledő Villmát. Arrébb húzódik, hogy a leány kényelmesen elférjen a karfán, s figyelmesen hallgatja az álombéli történetet, és közben arra gondol, mennyi de mennyi ilyen Zsigi király (és királynő) létezik, és hogy bizony szinte mindenki találkozik valamelyikükkel élete (álmai) során. Amikor Villma befejezi a mesét, egy tábla mogyorós csokit dug az orra elé, és nagy bölcsen ennyit mond neki:
- Ne szipogjál már, te leány, mert a végén még zavarba jövök, azt meg nagyon utálom! A megtaposott kezedre meg majd keresünk valami gyógyírt. Meg a szívedre is.:)