Mi ebben a feltűnő? A magyarban segédige+főnévi igenévvel fejezzük ki a jövőt.

Hát.... a magyar nyelvben az esetek nagy részében jelenidővel fejezzük ki  a jövőt is, legfeljebb odabigyesztjük, hogy majd.

A példámban az a lényeg, hogy a franciában párhuzamosan létezik két jövőidő, az egyik az ige végére bigyesztett ragokkal, a másik pedig a menni ige plusz főnévi igenév szerkezettel műkszik. Elméletileg a jelentésük/használatuk között van különbség, de gyakorlatban összefolyik rendesen. Nos, aki csak teheti, az a segédigés változatot használja, pedig elméletileg a másik állna közelebb a mi gondolkodásmódunkhoz!

Azzal se értek egyet, hogy azt a nyelvet könnyebb megtanulni, ami úgymond hasonlít a magyar logikájára. Klasszikus példa erre a a "hiányzol" típusú szerkezetek. A diákok nagy része gond nélkül elsajátítja az "I miss you"-típusú szerkezetet, mert ebben csak egy szimpla tárgy van. Amikor meg franciából jön a "Tu me manques", ami szó szerint megfelel a magyarnak, éveken át elrontják.  És más ilyen igék is vannak dögivel...

Szerintem ez egyébként azért van, mert a legtöbb ember nem úgy tanul nyelvet, hogy a magyarból indul ki (bár ilyen is van, és azokat nagyon nehéz bármilyen nyelvre is megtanítani), hanem azt a nyelvhasználati képességét veszi igénybe, ami sokak szerint velünk születik. Minden egészséges embergyerek képes megtanulni beszélni, akármilyen nyelvterületre születik, és ha nem érik megfelelő ingerek, de van rá partnere, maga is képes nyelvet létrehozni (pl: siketnéma gyerekek jelelést találnak ki egymás közt, ikernyelv stb, ezeknek is megvan a maga nyelvtana).  Biztos ismeritek ezt az elméletet, Chomsky, miegyebek... Szóval a fejünkben készen vannak bizonyos sablonok, amiket megtöltünk az adott nyelvvel. Erre húzzuk rá az idegen nyelvet is.