Két hete volt a 45. születésnapom. Egyébként sem éreztem magam valami fényesen. Lementem reggelizni. A feleségem azt sem mondta: Jó reggelt, nemhogy Isten éltessen. A gyerekek sem mondtak semmit, Teljesen hidegen hagytam őket. Úton az irodába már teljesen levert voltam. Bementem az ajtón és Janet, a titkárnőm felállt és igy szólt: -Isten éltesse sokáig, főnök! Na, ettől egy kicsit mindjárt jobban lettem. Legalább egyvalaki nem felejtett el! Délig dolgoztam. Pontban 12-kor Janet bekopogott az ajtómon és azt mondta: - Fönök, ma van a születésnapja. Menjünk el ebédelni, csak mi ketten! Nem a szokásos étterembe mentünk, hanem egy hangulatos kis falusi lokálba,hogy egy kicsit magunk lehessünk. Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk a kiváló ételekkel. A visszaúton Janet azt mondta: - Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma van a születésnapja. Ne menjünk vissza az irodába! Menjünk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét! Így felmentünk a lakására és kávé helyett megittunk még két Martinit és kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát. Egy idő után Janet így szólt: - Ha Önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak beszaladok a hálóba,azonnal itt vagyok. Néhány perc múlva valóban jött is. A kezében egy születésnapi torta volt És őt követték: a feleségem, a gyerekeim és a legközelebbi munkatársaink és a Happy Birthday-t énekelték. És én ott ültem a heverőn, és

. . . . . . . a zoknimon kívül semmi nem volt rajtam.