Armand_ 2005.05.12 0 0 85 Tompa Mihály SZERETLEK! Szeretlek, mint a lelkemet! te vagy Világom, életem! S annyi édes jel, hogy viszont szeretsz Nem hagyja kétlenem! A légben multunk szép viráginak Kisér még balzsama; S az érzelem, minő felgyultakor, Oly hév, oly tiszta ma! Mosolygasz...! tudom, mit tesz e mosoly: Mily szép, gyöngéd szavak! S szived nem érti, mint fér össze, hogy Szeretlek - s kínzalak! Hogy egymástól, forró érzelmivel Szivünk nem távolog: Mégis borongunk, mégis nem vagyunk Egészen boldogok! Ne mondd, kedves! - mi boldogok vagyunk? Mert mi a szerelem? Gyötrelmet és kéjt virító bokor Egy s azon gyökeren. A szív, a szív játszik szeszélyesen Magával és velünk; Meg-meghasonlik, - ködlik, mint a hegy, Búján kéjelgve csüng. S nem kérsz-e váltva: zajt, csendet; napot S éjet, bár fekete? E habzásban az élet üdve van S az üdvnek élete! Testvér öröm s bú, - midőn ajakad Édesden fölnevet: Szemedbe érzed rögtön szökni az Óvó könycseppeket. A fény vakít s lezárni ösztönöz Setét pilláidat... Nem vagyunk gyakran boldogok, maga A boldogság miatt! A szív rejtély! - a tó mélységeit Mért föl-buvárlanunk? Elég, ha ringató hullámain Vigan jár csolnakunk! Törőld le hát könyűd, és arcodat Emeld fel nyájasan! S ne hidd, hogy faggató kínjával is A szív boldogtalan! Az illatos rózsának életét Szépnek nem tartanád? - S a rózsa is saját tüskéiben Szaggatja meg magát!