van egy kislány, mindig is tériszonya volt, de amolyan igazi, halálfélelmes. már attól, ha valaki felvette a nyakába, játszani, jeges félelem járta át, iszonyú sötét mély rettegés ült a szemében. ez a pici lány tavasztól kezdve késő őszig mindig kicsit feljebb merészkedett az egyik ágas-bogas fára. remegett közben keze-lába, de annyira akart nem félni... görcsösen kapaszkodott a fa derekába, az ágakba, reszkető szájjal csúszott le róla, de minduntalan ki akarta próbálni újra és újra. magától. egyre feljebb merészkedett, és egy idő után már nevetett fent. minden megbecsülésem az övé. az akaratáé, ahogyan saját maga, bárki unszolása nélkül le akarta és tudta győzni a saját félelmeit. most tízéves.