Jean Cocteau

 

Az álom elkerül

 

Az álom elkerül, ha alvó arcod éjjel

a nyakamon pihen;

mert leskel a halál s talán ilyenkor ér el

s elaltat hirtelen.

 

Én meghalok s te élsz; e gond, ez ver fel engem!

Van szörnyűbb félelem?

Egy nap nem hallom majd a szívedet s nem lebben

lélekzeted velem.

 

E félénk nagy madár, ki most az álomé lett

majd fészkéből kikel?

A fészekből, ahol testünk két fejjel ébred

s négy lábbal nyúlik el?

 

Örökké tarthat- é íly boldogság, vagy egyszer,

egy reggel megszakad?

Az utam építő védangyal nékem ezzel

könnyíti sorsomat.

 

Könnyű e szinte már testemből nőtt nehéz fej

s mindig is könnyű volt,

megbúvik mellemen, vak, néma s nem riad fel,

pedig kakas rikolt.

 

Most más világban él e fej, hol más a törvény

és más az értelem,

fogódzik álmai sötét vizébe dőlvén,

távol s mégis velem.

 

Ó! csak hallhatnám én szuszogni minden éjen,

míg szád is álmodik,

a finom fujtatót melled kis műhelyében,

egész halálomig.

 

ford.: Radnóti Miklós

 

 

Tanári állést nem kap,

a fordítás az egyik kenyérkereseti lehetősége.