igito Creative Commons License 2005.05.02 0 0 788
Sziasztok!

 

No, épp itt volt már az ideje, hogy én is rátaláljak erre az oldalra, amely 20-as éveim elejének kedvenc hazai zenekarával foglalkozik.Engedjétek meg, hogy ezalkalomból leirjam velük kapcsolatos emlékeimet.Előre is bocs a kissé hosszú bejegyzésért.

A Mickey Mouse-ról először egy Boráros téren lévő kocsmában, a Franciban (akkori törzshely)halottam először, méghozzá a Bence öccse mesélt róluk néhány dolgot és ő idézte először a King of the Night refrénjét, hogy nahát ilyen számaik vannak:).Ő egy osztályba járt az egyik barátommal a Fazekas gimibe Aztán néhány hét múlva egy házibulin megismerkedtem a Bencével, akiről annyi emlékem volt, hogy előző este a Blue Boxban a helyemre ült amig wc-n tartózkodtam.Na aztán meg is invitált minket egy másik buliba, ahol a zenekar tagjai mulatoztak.Azt mondta, mondjuk azt majd hogy a zenekar rajongói vagyunk, imigyen próbáljuk legalizálni részvételünk nemiképp.Igy is lett, de a Pocky kérdésére, hogy mégis mi tetszik nekünk az ő zenéjükben, sokmindent nem tudtam mondani, mivelhogy még egy bulijukat sem láttam.:)Azaz a Tüzesvizben egyszer játszottak, mikor lennt voltam, de ott annyira vártam már a Dance zenekart (még Zana Zolival), hogy az előzenakar Mickey Mouse nem sok esélyt kapott tőlem.

No mindegy azért nem lettünk elzavarva, némiképp köszönhető ez az előző buliból elmentett több liter vöröbornak.Punnyadt már a társaság, közeledett a reggel, de amikor a Bence elkezdte pengetni a gitárt akkor mindenki felélénkült és óriási nótázás kezdődött.

És akkor még egy számukat sem ismertem!

Nahát innentől kezdve kezdtem a koncertekre járkálni.Mivel még kiadott anyaguk nem volt, kénytelenek voltunk becsempészett, hangrögzitésre alkalmas magnóval kalóz felvételeket késziteni, melyeket aztán otthon rongyosra hallgattunk.Igen, nem véletlen a többes szám, akkori baráti társaságom nagy része 15-20 fő szerette nagyon a zenekart és jártunk a bulikra.És hogy mi is tetszett annyira bennük?

Előszöris olyan zenét játszottak ami igen-igen közel állt az én izlésvilágomhoz és zenei hatásaik is kedvenceim közül kerültek ki (The Cult, Guns And Roses, Mötley Crüe stb).Tőlük hallottam először feldolgozásként a DAD Sleeping My Day Away cimű számát is, melynek hatására elkezdtem begyűjteni az együttes albumait és egyik kedvenceim lettek.

A másik pedig, hogy nem akármilyen fazonok voltak!Négy egyformán erős egyéniség akiket igen jó zenészeknek tartottam és tartok a mai napig.Élükön a nem akármilyen frontemberi adottságokkal rendelkező Pelével, akit igen nagyra tartottam szinpadi munkájáért és szövegirói képességei miatt.Azok a régi számok igenis szóltak valamiről, történetük volt, és elrugaszkodtak az akkor kliséktől.Bár angolul voltak, mégis szinte kivülről fújtuk őket és fújták mások is koncerteken!

Ismertem jónéhány zenekart az akkori hasonló bandák közül, de számomra a Mickey Mouse volt a legjobb!Az általuk képviselt zenei világ és szellemiség találkozott azzal amit én is magaménak vallottam akkoriban.Úristen, hogy én mennyire irigyeltem a Pelét hatalmas alkaros tetoválása miatt!!Nem is beszélve a westerncsizmájáról! J

Külön szerencsének tartom, hogy volt néhány közös fellépésünk is velük.Az első 1991 dec.6-án a Viking klubban.Mi voltunk a Tears zenekar.Én ott basszusgitároztam.

Ez úgy jött össze, hogy egyszere éjszaka a Körtéren sörözgettünk mikor megláttam az ablakból hogy két fazon Mickey Mouse plakátokat ragasztgat a falra.Azonnal az utcán teremtem, hogy plakátot kérjek, hisz akkor már igen kedveltem őket.Közelebb érve ismertem rá a két plakátragasztóra, akik nem voltak más mint Pocky és Frici.:)Behivtam őket egy kicsit melegedni és ott meg is dumáltuk, hogy azon a koncerten amit épp plakátoztak, játszhatunk előttük nyitóbandaként.Ezt még követte néhány közös koncert, már mikor Machine Mouse voltak akkor is.

Kölönösen szivesen emlékszem vissza egy olyan koncertre, mikor szedett-vedett formánciókat a Raga-Bence kettős egészitette ki.Az amúgy is csak kisegitő dobosunk (érdesség:ma az Emil Rulezban dobol) nem ért rá, igy őket kértük meg hogy segitsenek, hogy fel tudjuk lépni.Becsülettel betanulták azt a pár számot amit előzenekarként játszottunk valaki előtt, nagyon szép gesztus volt!

Aztán biztos sokan emlékeztek abból a korszakból a Total Car nevű szórakozóhelyre (még a Baros utcánál) valamint a közeli Bachus nevű ivóra (ami még éjjel nappaliként indult,aztán egy kissebb rockmulatóként folytatta köszönhetően a Mickey Mouse tagok állandó jelenlétének), ott is sokat mulatoztunk együtt.Azért is különösen szivesen gondolok vissza arra a korszakra, mert akkor még nagyon fiatalként óriási bulik voltak, zenéltünk is, koncerteztünk, koncertekre jártunk, jól éreztük magunkat és ez a korszakom összefonódott a Mickey Mouse zenekarral valamilyen szinten.

Aztán különös véletlen, hogy akkoriban vonultam be katonának, mikor a Pele kiszállt a zenekarból, igy valami véget ért…

Számomra itt le is zárult a Mickey Mouse története, a később formációk már meg sem közeliteték az eredeti négyest.Bár többször láttam őket mindenféle felállásban, és volt olyan koncert ami tetszett is nekem mindig is a Raga-Pocky-Bence-Pele négyes marad az igazi!!! És akik akkoriban látták őket szerintem tudják hogy miért.

Még egyszer bocs a terjedelmes visszaemlékezésért, ennyi lett, pedig csak a lényeget irtam bele.

Igi