Azt gondolom, hogy az öregasszonyon, akinek elvinnék újra a fiát, nem használ, ha egy szusszal zsidózik, horthyzik, zsidókurvázik és egyszusszal élteti Hitlert, Sztálint meg a kommunizmust.

Azt gondolom, hogy nem használ neki és nem mutat neki kiutat, ha a nemzeti nyomort és a soviniszta koldusimperializmust ezzel a kaotikus és formátlan gyűlöletözönnek válaszolja meg, azt gondolom, hogy nem használ nekii, ha nyomorában nem lát tisztán a társadalmi igazságtalanságok arányaiban (neki 9 korona, Zita királynőnek meg 200) és mindehhez idegengyűlölő felhangokat társít.

Ellenkezőleg, azt gondolom, hogy ez árt neki, elhomályosítja a látását, még nagyobb gazságok hálójába keríti. Azt gondolom, hogy ennél a helyesírásától eltekintve magát tulajdonképpen nem végletesen lapos szinten kifejező embernél nem szükségszerű hogy ilyen veszélyes és konfúz és irreális módon keveredjenek a tudattartalmak.

Azt gondolom, hogy erről valakik tehetnek. Hogy ez a konfdúzió a történelmi helyzetek különbözősége ellenére pontosan mutatja fel a múlt századon végigvonuló és máig, valamint holnapig érő rettenetes és - ismétlem - nem szükségszerű eltorzulását jelentős rétegek társadalmi tudatának.

És még azt is gondolom, hogy rettenetesen túlkoptatott, de korhű közhellyel élve, a "meg nem gondolt gondolat" ős patkánya terjeszti tovább és továbbra is ezt a kórt és hogy ebből sokan aljas hasznot húznak és hogy nem jól van ez így.

A természetesen kínálkozó mai analógiákon, a szociáldemagógia zsonglőrein kívül nekem e terjesztő patkányok közül elsőként éppen az Élet és Irodalom ugyane számából ötléött fel egy másik cikk, mely lényegében ugyanilyen konfúzióba kotyvaszt nyomort, elégedetleséget, irányzatokat és társadalmi jelenségeket, és az Tamás Gáspár Miklós Bush-cikke volt.

Mert az Élet és Irodalom olvasása nem immunizál e kór ellen. De még az sem, ha az írói közé tartozhatunk.