Kedves elvtikék!

Hogy ne csak az én díszas farktollaim tövénél levő MSZMP-s kloaka nyílásom nyalogatásával legyetek elfoglalva egy kis üdítő olvasmány a mai lapokból:

"Tiszteletbeli karhatalmista

Némelyik sajtóorgánum váratlan üzenetként átértékelte azt a hírt, hogy Horn Gyula nem akar az MSZP tiszteletbeli elnöke lenni. A volt kormányfő azzal indokolta döntését, hogy szeretné elkerülni azt a látszatot, hogy tiszteletbeli elnökként befolyásolhatná a közelgő tisztújító kongresszust, a megválasztott új párttestületek munkáját.
Hasonlóan a szocialista párt választmányához, Horn elhatározását tudomásul vesszük, de azért bennünk mozog a kisördög: valami más is lehet a háttérben. Nem hisszük, hogy Horn Gyulát befolyásolta volna az, hogy a párt tagságának jelentős része nem ért egyet a tiszteletbeli elnöki poszt létrehozásával. Horn nagyon jól tudja, a párttagok egy része eddig sem értett egyet sok mindennel, ennek ellenére párt- és miniszterelnöki akaratát rendszerint érvényesíteni tudta.
Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét sem, hogy Horn rádöbbent, a tiszteletbeli elnök rövidítése a tb. elnök, s ennek alapján meg azt hihetnék az emberek, ő lett a társadalombiztosítás új elnöke. Ezt a látszatot mindenképpen el kell kerülni, főleg most, amikor államosítják a tb-t. (Nem a tiszteletbeliséget, hanem a társadalombiztosítást!) Ám ez a feltevés sem állja meg a helyét, hiszen Horn Gyula semmilyen más párttisztséget sem hajlandó elvállalni, még a Köztársaság téri székházban tátongó BÁV-raktárt őrző-védő kft. ügyvezető igazgatói (főéjjeliőr) posztot sem. Az ilyen és hasonló pártsarzsik nem lennének félreérthetők, tehát valami más nyomasztja Horn lelkét.
Szinte bizonyosra vesszük, rájöttünk, hogy mi az. A Honvédelmi Minisztérium irattárából eltűnt Horn Gyula személyi dossziéja. Látszólag számára is kedvező fordulat ez, hiszen nem lehet bizonyítani, hogy mikor lépett be a karhatalomba. Ily módon az ellene tett feljelentés, miszerint 1956. december 4-én karhatalmistaként részt vett a Nyugati pályaudvarnál történt sortűzben, kivégzésekben, a hatóságok papírkosarába kerül. (Az itt-ott felbukkanó fénymásolatok, amik azt támasztják alá, hogy a belépés időpontja alapján részt vehetett ezen cselekményekben, nem számítanak bizonyítéknak.) Az ex-miniszterelnököt a feljelentés és az esetlges per nem izgathatja túlságosan, mert azt, hogy lőtt is, szinte lehetetlen bizonyítani.
Horn szempontjából nagyobb baj az: ha elvesztek személyi anyagai, akkor azt sem lehet bizonyítani, hogy egyáltalán pufajkás volt! Ebben a pillanatban érthetővé válik Horn Gyula elbizonytalanodása. Képzeljük el, vállalja a tb-elnöki tisztséget és a pártház folyosóján megszólítja őt az MSZP valamely újonnan menedzselő, feltörekvő ifjú titánja:
– Mondd, kedves tiszteletbeli elnök elvtárs, mivel érdemelted ki ezt a magas pozíciót?
– Tudod, elvtársam, pufajkás voltam, nyírtam az ellenforradalmárokat, mint Stadler a birkát.
– Ez csodálatos, tiszteletbeli elnök elvtárs, de mondd csak, mivel bizonyítod ezt?
S ott áll majd Horn Gyula kétségbeesetten, a Honvédelmi Minisztériumból eltűnt személyi dossziéja után áhítozva, mert tényleg, mivel bizonyítja érdemdús mivoltát? Csak áll, életében először valami szégyenfélét érezve, hogy szájhősnek tartják, afféle söntésbeli Háry Jánosnak, aki csak dicsekszik egykori hőstetteivel, s sehol egy tanú, sehol egy hiteles dokumentum arról, hogy valóban megcselekedte mindazt, amire személyes mítoszát felépítette.
Szüksége van neki erre? Nyilván nincs. Ha eddig nem is, most igazán megértjük Horn Gyulát.
Ugró Miklós"