e_dora Creative Commons License 2005.04.24 0 0 709

öhh,, mindenkitől elnézést, most hosszú leszek én is :)

 

....

 

hú, most már kezdjük érteni egymást..
nos, az, hogy én hogyan ítélek meg dolgokat, az hadd legyen az én személyes ügyem, púp a nyakamon.. :) tisztában vagyok vele, hogy szubjektív, de ettől még elmondom, és nem kötelező, hogy úgy legyen.. persze, nem fogom minden mondatomba beírni, hogy "szerintem", mert minek.
a művészetekről nagyon idealista képem van, amiből nem engedek, mert részint ez a kép az, ami számomra a műélvezet nagy részét adja, hogy azt képzelhetem, hogy valami őszinte belülről jövő igaz emberit hallgatok, és annak örülök magamban.. szal nálam a szórakoztatóipar dolog kiesik azon a ponton, ahol egy szint alá esik a hitelessége. persze, sok tvsztár dolog is bejön nekem, rasmus, korn, anastasia stb - mert ott csak hallgatok, nem nézek utána, hogy hova jártak iskolába, ki kinek a haverja, éjjel mit csinálnak, sajtos vagy hagymás chipset esznek-e és van-e szilikonmellük. Tehát nincs rálátásom, hogy mennyire igazi a dolog; és nem is érdekel. Aztán van olyan, amikor valahol vmiért erőteljesebbek kibuggyan a művész személyisége, és akkor bizony az egész műélvezet megy a levesbe. Pl a metallica-napster pénzhajhász ocsmányság ügy, amióta akármire is tisztelem a metallica zenei teljesítményét, nem tudom meghallgatni, mert olyan szinten leragad a tudatom a felmenőik vulgáris jelzővel illetésében a gyomortájékon jelentkező undor kiséretében.
Szóval az ilyen effektusok, ha valaki közelebbről figyelemmel kisér egy bandát, tagokat, interjúkat, és ehhez képest a megjelenést, zenét, akkor jóval erősebb ez a dolog, számít. És ahogy írtam, méggázabb a szitu, hogy miközben 4-5 ember különböző személyiségfejlődési irányba megy, addig a közönség ezt a halmazt úgy érzékeli, hogy "a zenekar". Szal szerintem egy ilyen "a zenekar" halmaz közelről végignézett változásában lehet egy olyan határ, ahonnan  már -egyéni érzékenységtől függően- a rajongó nem tudja befogadni a dolgot, mert annyira idegen tőle, hogy azokkal az emberekkel fenekestül felfordul a világ, felfoghatatlan. Hogy a "szexpiastex meg a rakendról" vad fiatalból mondjuk hideg üzeletember lesz puhapici kommersz akkordmenettel, amilyet ma már egy szoftver is legyárt az ember helyett. És akkor vagy arra gondol, hogy az illető még mindig vad, okos, erős, és csak hazudik, pénzért, sikerért, vagy arra hogy lám-lám, mindenkit megtör az élet, manapság már 30nál indulnak a nyugdíjasévek. Mindkét verzió lehangoló. De a legnagyobb gáz szerintem, amikor egy hosszú életű zenekar változik, hogy nagyon kevés mutatkozik meg abból, hogy mi van e mögött.
Ezért is tartom pl kurvajónak BDL beírását, hogy mostantól úgy lehet rágondolni, mint egy emberre, hirtelen értelme látszik annak, amit csinál. Sok zenész egyszerűen gyáva így megnyilatkozni, pedig szerintem itt kéne kezdődnie az egésznek. Persze ez már nem erről a szakmáról szól, csak az emberekről, általában, akik még saját magukkal sem mernek szembenézni, nemhogy kifelé mutassanak bármit.
Szóval nekem pl szimpatikus, hogy valaki megtanul egy hangszeren játszani, kipróbálja, lelkes, barátokkal van, rendelkezik önkritikával, és egy halom emberi tulajdonsággal. És amikor egy zenekarnak kifejezetten az image-ét támadják (Huli, MM), akkor el kell gondolkozni rajta, hogy miért, és nem az a megoldás, hogy "hülyék vagytok, nincs igazatok, mi nem is vagyunk ilyen-olyan", hanem azt érdemes talán megmutatni, hogy akkor mégis mi az, ami igaz. Erre van az interjú, a fórum is, és erre való igazából az egész dalszövegesdi is. Csak néha nem jön át, néha nincs is, ami átjöjjön, mert mondjuk aki írja, maga is csak bújkál, maszkban, mindenki elől.
(uff)

Előzmény: Soffi (707)