Nem is mondtam, hogy a harckocsi a semmiből építkezne, költői túlzásként említettem a Suzuki Swiftet, aminek az alapjain el lehetne kezdeni Merkava tankot építeni :-))) - a valóságban nyilván az Ikarus buszunk és Rába teherautónk motorját vennénk alapnak az 500-600 kW-os erőgéphez. Ami még így is irtó drága dolog lenne - és akkor az aktív páncélzatról (ami ugye rendes páncélzat nélkül nincs - ehhez kéne Diósgyőr), a szükséges elektronikáról, váltóműről, lövegről, lövegtoronyról, kommunikációs berendezésekről stb. nem is beszéltem. Szerintem ennél az atombombához közelebb vagyunk - van egy rakás atomfizikusunk (szerintem több, mint Iraknak), van Csillebércünk, vannak - legalább erőmű-üzemeltetésben járatos - mérnökeink, úgyhogy az infrastruktúra félig megvan. Mondom, pusztán abból kiindulva, hogy Izrael, meg Pakisztán, meg stb. már rég tudott atombombát, amikor még semmi mást se.

Atombombát - pont ez a lényeg - senki nem vásárol. Mindenki gyártani akarja - mert nem olyan nehéz, és mert működő atombombát amúgy sem lehet kapni a szabadpiacon (szükséges technikát viszont igen). Tehát jól látod: az arab (iszlám) államok minden fegyverből (ez túlzás, pl. Iránnak itt-ott van saját termelői bázisa*) importra szorulnak, de pont az atomfegyver az a terület, ahol esélyük van a saját termelés kiépítésére, és ezzel nemzetbiztonságuk külföldi forrásoktól való függetlenítésére.

Az üzemeltetés valóban más fogalom, de ebben még sokkal világosabb az atombomba előnye - sokkal könnyebb ennek rendszerbentartását, a megfelelő elrettentési stratégia, atomküszöb szcenáriók kidolgozását stb. elvégezni, mint egy hagyományos fegyverhez a megfelelő stratégiát kidolgozni és megfelelő személyzetet, tiszti-, tiszthelyettesi, tábornoki kart kiképezni. Az ilyen humán tőke a legtöbb ázsiai országban rettentő alacsony színvonalon áll, és egy iskolázott válogatott személyzettel is több évtizedbe telik kiépíteni. (Izrael pl. talán a hetvenes-nyolcvanas évekre rendelkezett megfelelő hadsereggel reguláris ellenfelek ellen - 73-ig viszonylag elavult és rossz doktrínájuk volt. Szerencséjükre ellenfeleik még rosszabbak voltak.)

Irán háborúja nem volt az igazi: egy szervezettségben (szervezetlenségben), tapasztalatban (tapasztalatlanságban) kb. vele egy szinten álló, kis területi nyereségek után azonnal bunkerszerű védelemre berendezkedett, bekerítő hadműveletekre nem, csupán frontális támadásra (de főleg statikus** védelemre) képes ellenséggel folytatott még annak színvonalánál is gyengébb "hadművészettel" háborút.

Összefoglalva:

- Sem hagyományos, sem atomfegyvert nem tudnak világszínvonalon gyártani.

- Atomfegyvert viszont tudnak világszínvonalon üzemeltetni, hagyományos fegyvernél ez még akkor sem menne, ha maga a fegyver csúcstechnika lenne.

- Fentiekből következik, hogy egy világszínvonalon üzemeltetett (kidolgozott atomküszöb szcenáriókkal, megfelelő blöff-aránnyal stb.) hirosimai technikai színvonalon álló atomarzenál sokkal többet ér, mint egy rosszul vezetett hadsereg által alacsony színvonalon használt, amúgy is elavult hagyományos fegyverzet.

*Persze messze nem világszínvonalú - Amerika ellen mit sem érnek a saját gyártmányú katyusák vagy PSZH-k.

**Kicsit is fejlett parancsnoki struktúrával és vezetési elvekkel rendelkező hadseregek már többnyire mozgékony védelemre is képesek - lásd Wehrmacht 1943-45.