Nos, akkor egy idevágó részlet a fiktív naplóból:

Bécs, Udvar, 1863 április 24.

Végre elértem, hogy az új fodrászom Fanny Angerer legyen. Mióta két hónapja a Burgtheaterben Helene Gabillon-t fején körben tornyosuló, csodálatosan elrendezett hajkoronában láttam, úgy vélem, csakis ennek a remekműnek az alkotója képes a hajamat rendben tartani. Nagy viták lettek, mert bizonyos személyek nem tartják helyénvalónak, hogy a bécsi színházi világból való leány éljen az Udvarban. De addig erősködtem, míg a császár beleegyezett.

Nos, néhány napja a szép Fanny naponta a fésülködő-szobámba jön és az eredmény, ahogy vártam, csodálatos. Ma egész nap hajmosással voltunk elfoglalva. Ez a fárasztó rituálé, amin minden két hétben át kell esnem, megakadályoz, hogy bármi mással foglalkozzak. Először is a hajamat be kell kenni egy konyakból és tojásból álló keverékkel, ettől aztán egy időre úgy nézek ki, mint egy szörny, vad, sárgaszínű sörénnyel. Ezután óvatosan szappannal és növényi kivonatokkal megmossuk, a letört hajvégeket levágjuk, és ezután jöhet a kandalló előtti órák hosszat tartó üldögélés, miközben a szobalány törölközőkbe tekeri a hajamat, aztán kikeféli, közben gondosan vigyáz, nehogy egy szálat is kitépjen. Hogy netán a kezei közt széttöredezne a hajam, ez az elképzelés olyan szörnyű, mint amilyeneket lázálmaimban szoktam átélni.

Ilyenkor az egyetlen vigaszom, hogy nem kell külön még fésülködnöm is, ami egyébként naponta két-három órát vesz igénybe. Ezen hosszú ülések alatt a tudatom elkalandozik, mintha a fésű fogai távolítanák el a hajszálaimon keresztül. Ezért határoztam el, hogy valami hasznosat fogok ilyenkor csinálni, olyat, ami az agyamat serkenti. Így aztán Homocky pater segítségével elkezdtünk magyarul tanulni. Micsoda szép és erőteljes nyelv ez! Jólesik kimondanom ezen szavakat, annyira misztikusan és titokzatosan csengenek. Ezzel a nyelvtanulással szeretném kifejezni a magyar nép iránti együttérzésemet a szenvedésükért, hogy az Udvar és a kormány olyan gonoszul bánt velük. Ahogy az már várható volt, anyósom igen heves szavakkal reagált elhatározásomra. "Ha már nem tudtad megtanulni a francia nyelvet, amit pedig itt mi mind jól beszélünk, hogy fogod magad átverekedni ezen a pokolian nehéz nyelven, ami csak arra lesz jó, hogy a parasztokkal értessed meg magad?" A főhercegnő ezzel a nyelvvel szembeni mélységes utálatában észre se veszi, hogy a nemesek, professzorok, művészek és az Udvarban élő többi, a hazáját szerető magyar is ezekhez az archaikus, kincsként a szíve mélyén őrzött hangzatokhoz fordul.

Tehát magyarul tanulok, miközben Fanny a fejem köré komplikált alakzatokat fon a hajamból. Gyakran kérdem magamtól, hogy miért vállalom a hajam miatt ezeket a tortúrákat, miért nem vágatom le és csináltatok valami egyszerűbb frizurát. Minduntalan ugyanaz a válaszom: a hajam mintha a belőlem élő második testem lenne, és mintha velem nem is lenne közvetlen kapcsolatban - noha az életem az övével összefonódik - mint valami isteni ajándék, amit nem tudok közvetlenül befolyásolni. Néha úgy érzem a hajam az én valódi koronám."