Kedves Rev251!

Mindenekelőtt exkuzálni szeretném magam a kissé sokat késő válaszért, de hát elfoglalt ember is vagyok, meg fegyelmezetlen is, ide végső soron szórakozásból írok, úgyhogy igen rendszertelenek hozzászólásaim némely topicokhoz, sőt tulajdonképpen valamennyi topichoz.

A tárgyra:

Harcászati atomfegyver természetesen létezik. Hirosima mindmáig lakott város, tehát még ha el is akarod foglalni az adott helyszínt, akkor is bevethetsz ott atomfegyvert, és még vagy hatvan évig gond nélkül (na jó, kisebb gondokkal) egy nagyvárost üzemeltethetsz ott. A csapásmérés helyszínét meg gyakran nem is akarod elfoglalni: pl. Irán nem akarja az Öböl-beli amerikai támaszpontokat elfoglalni, de egy atomcsapással (ha lenne neki) odapörkölhetne.

Ezzel le is zárhatjuk a peremfeltételekről az eszmecserét: azt hiszem, egyetértünk abban, hogy a "nem létezik harcászati alkalmazású atomfegyver" peremfeltételünk a való világban nem érvényes, de - a könnyebbség kedvéért - mostantól (ahogy tkp. eddig is) mégis eme feltevéssel élünk további vizsgálódásaink során.

Érdemi ellenvetést - ha jól értem - gondolatmenetemmel szemben elsősorban azzal kapcsolatban tettél, hogy valamennyi érvem csupán a valószínűségre vonatkozott, és az atomfegyver bevetése nem tekinthető bizonyosságnak.

Erre azt tudom felelni, hogy egy komplex szervezetben, ha annak minden egyes tagjáról feltételezhetjük, hogy - meggyőződésből, megszokásból, gyávaságból, kötelességtudatból, bármi egyéb okból - nagy valószínűséggel el fogja látni feladatát, akkor a szervezet egésze tekintetében ez a valószínűség a bizonyossággal válik határossá: egyszerűen azért, mert a szervezeteknek mechanizmusaik vannak a hibák (a nemteljesítő katonák) kiiktatására: a bajtársak csoportnyomása, a beosztott katonák nyomása, a felettesek nyomása, katonai rendőrség, rögtönítélő hadbíróságok, stb. Ezek minden egyes eleme nagy valószínűséggel betölti funkcióját, és amellett bizonyos hibatűrő képességük is van. Ha három katonai rendőrből egy nem akar részt venni a parancsmegtagadó katona letartóztatásában, a másik kettő még elég; ha három rögtönítélő hadbíróból egy a felmentésre szavaz, a másik kettő elég; ha a katonák egy kisebb része morgolódik, de a többség megvetést tanúsít a parancsmegtagadókkal szemben, akkor mégis engedelmeskedik; stb. Emiatt azután annak valószínűsége, hogy a hibajavító rendszer működni fog, már a bizonyossággal határos. Ha pedig a hibajavító rendszer működik, akkor a szervezet is bizonyosan el fogja látni feladatát.

Hát, dióhéjban ezért látom bizonyosnak, hogy egy háborúban az atomfegyvert be fogják vetni, ha a hadsereg még nincs a teljes felbomlás állapotában (Irakban pl. 1991-ben még nem volt, legfeljebb alakulatainak nagy része), és a politikai vezetés meghozta a szükséges döntést.

Innentől már a vezetés szempontjai érvényesülnek. Azt mondod, nem lehet adagolni a hadászati atomfegyvert: de elég hihetőnek kell lennie az elrettentésnek. A hamis elrettentés lebukhat: ha az ellenség tudja, hogy valójában mégsem vetnénk be, akkor azzal kalkulál. A blöffparti csak akkor érvényesül, ha nem blöff: ha valóban elszántak vagyunk, ha minden percben a végső atomcsapásra készülünk, mint a japán szamuráj, aki azért győz, mert előtte egész életében a halálra készült.