Jól van, ha postát akartok, akkor posta.
>Minek bemenni a Délibe? Az utasok Kelenföldön leszállnának, onnan meg a körvasúton keresztül el lehetne jutni.
Te ugye nem Budapesten lax?
Az utasok leszállnak Kelenföldön, onnan meg gyalogolnak a Délibe, úgyis kövérek! ©te :)))
>a megyén belül van akkora levélforgalom, hogy ne kelljen azt kerülőúton vinni jóval nagyobb távolságon, jóval több gázolajat fogyasztva. Több évtizeden keresztül teljesen természetes volt ez
Sok évtizeden keresztül az is természetes volt, hogy nem volt képmagnó, mobiltelefon, sőt drótos sem nagyon. De most már más évtized van.
>azért az én emlékezetemben is egybeesik időben a levélpostai küldemények kézbesítési idejének jelentős és - mint azóta kiderült - véglegessé vált megnövekedése a postavonatok megszűntetésével
A levélpostai küldemények kézbesítési idejének jelentős és - mint azóta kiderült - véglegessé vált megnövekedése (bár hogy végleges, azt csak a végén mondhatod) kb. egybeesett nagybátyám halálával. Az a baj!! Amiatt van!! Akkor mér' pont a postavonatokról beszélünk???
>A postavonatos rendszerben tapasztalataim szerint az aznap feladott sima levelek vidék-vidék viszonylatban 90 %-ot meghaladó arányban értek oda másnapra ...
Ez a 90% honnan van? Saját felmérés eredménye? Hány esetből számoltad ki?
>Akkoriban ez nagy vihart kavart itt a topikon is,
Igen, főleg v_peti viharzott :)))
>... és nem tudom megítélni, hogy milyen arányban volt jelen - ha volt egyáltalán - a gazdasági racionalitás:(
Ebben egyetértünk.
>A vasúra visszakanyarodva, a postavonati személyszállítás utasai úgy látszik találtak más eljutási módot, ...
Meg nagyon sok, nem postavonati személyszállítás utasai is. Évente többen és többen. De ez hogy függ össze a postavonattal?