No de Cserfa, Pál azt, amit írt nagyon is keresztényeknek írta. Ők is pereltek Istennel. Sőt magunk között szólva, aki még nem perelt Istennel, nehezen hiszem, hogy igazán megismerte volna Őt. :-) Zsidók a kemény nyakú nép is rendszeresen pereltek Istennel, Isten meg buzgón szereti őket tovább, néha elfenekelte őket, hogy aztán nagy irgalmassággal újra magához ölelje őket.

Az a baj, amit már korábban is megfogalmaztam, hogy tőről metszett pogányok vagyunk mi nem zsidó (sőt nem júdaista!) háttérből jövő keresztények. Fogalmunk sincs, hogy kicsoda is Isten valójában. Milyen irdatlan távolság volt Isten és ember között. Amikor meg ez a távolság leszűkült egy közbenjáróra, mindjárt azt hisszük, istenek vagyunk. Pedig nagyon nem.

Amiket pedig írok nem csak a perben állóknak üzenet. Sőt!

Micsoda nagy dolog az a gyengeségben lévő embernek, hogy Isten önmagához hűséges lévén vele marad. Akár gyenge, akár erős. Nem az erős erejéért, sem nem a gyenge gyengeségéért. Önmagáért, mert szeret. És mert e szeretetből fakadó adás számára jó dolog. (Mellesleg e tekintetben még te se írtál mást. Te is azért adsz dolgokat a gyerekeidnek, mert neked is jó érzés, hogy örömet szerzel nekik.)

No de vegyünk egy példát! Hátha könnyebb lesz.

Mi emberek meg kell osztanunk odafigyelésünket, törődésünket korlátaink miatt. Nyilván jobban foglalkozol a beteg gyermekeddel, mint az egészségessel. Nem azért, mert őt jobban szeretnéd, hanem mert időd, energiád véges, s a betegnek többre van szüksége belőled. S rendben, Jézus elhagyja a 99 juhot az 1 elkóborolt miatt. De a helyzet az, hogy Isten mindenható. Bennünket eleve mindenkor úgy kezel, mint a beteg gyerekét. Egyrészt azért, mert aki még az angyalaiban is talál hibát, bennünk is tudna. Másrészt mert nem kell megosztania a figyelmét. Ezért a beteg gyerekének és egészséges(ebb) gyerekének is pontosan ugyanakkora figyelmet képes szentelni és teszi is. Maximálisat.