Na jó, endi, ne fárassz! Nem ezt írtam, sőt már a kiindulási alapod sem volt jó. Mert már az is egy félreértésre épült. De még egyszer: akár írhattam volna ezt is! Nem tartom a gyengeséget, mint valami szenttehenet erkölcsi kategóriának. Isten nem minden gyengeségben lévő, vagy magát abban gondoló ember mellett áll ki. Ez ténykérdés. Ráadásul éppen Jób esetében látjuk, hogy Ő megsebez, de be is kötöz. Így még az övéire is áll, hogy Isten azt tesz velük, amit kénye-kedve szerint akar. Nem muszáj ezt tőlem elfogadnod, de ha nem teszed, biztos vagyok benne fog még csalódás érni az életben éppen elég. Mert ez lenne itt a nagy büdös helyzet: még mi, akik reménység alatt tartatunk meg sem helyezhetjük bizalmunkat sem erőnkbe, sem gyengeségeinkbe. Csak abba, hogy Isten szeretett bennünket annyira, hogy értünk adta Fiát. Ha pedig ezt megtette, akkor megalapozottan vélhetjük, hogy jó indulattal van irántunk. Ez reménységünk és bizalmunk oka. Hogy ehhez képest gyengék vagyunk, vagy erősek teljesen mindegy. Nem ezen emberi dolgok miatt tartatunk meg, vagy éppen nem tartatunk meg. Ez legyen a gyengéknek bátorítás, az erőseknek meg józanságra intés. Vagy akár fordítva is! A gyenge se bízzon ugyanis gyengeségében!

Azt meg végképp visszautasítom, hogy Hickey esetében én gyanúba keverhető lennék a mundér védelme tekintetében! Sosem voltam oda érte, miért épp most kezdeném el?