Ha megengeditek, folytatom. Tehát Pilis. Az egész technikai terület még csak éppenhogy készen volt, a beton dolgokról leszedett zsaluanyag még ott volt, persze csak tavasszal találtuk meg, amikor elolvadt róla a hó. Az építőknek hétvégi eltávozás előtt adták ki feladatnak a kerítést, ők meg is csinálták. Arról volt szó, hogy amikor készen lesz, akkor mehetnek haza. A betonoszlopokat nagyon sok helyen csak ledöfték a hóba, rá a drótot, és már készen is volt. Ám ez csak tavasszal derült ki, amikor az egész kerítés kezdett kidőlni. (nekünk csak egy kerítésünk volt, nem volt nyomsáv és dupla kerítés, mint a síkvidéki osztályoknak.) Igazából a területet, és a benne lévő létesítményeket csak a technikának és az azt kiszolgáló kb. 40 embernek tervezték. Minden létesítmény erre a 40 emberre volt méretezve. A víz is. Képzeljétek el, hogy odafent volt vízhálózat, csak közben hiányzott a vízvezeték. Így kénytelenek voltunk tartálykocsival felhordani. Ami nem is volt egyszerű, mert akkor még a laktanya sem volt készen, így Csobánkára kellett lemenni vízért, ott volt a legközelebbi olyan vízcsap, ami elbírt bennünket. Így tehát az egyetlen Csepel tartálykocsink már öt órakor elindult vízért, és az utolsó fuvarral este 23 óra körül végzett. Lefelé egy eleven kocsi volt, de felfelé gyalog meg tudtam előzni. Elfogyasztott 100 kilométeren 60 liter gázolajat, 30 liter motorolajat és 2 sofőrt. Felfelé menet egy vastag olajcsíkot húzott maga után, és ez már csak azért nem látszik, mert abban az időben divat volt utat építeni. Saját konyhánk sem volt, a kaját napi három alkalommal az akkor már készen lévő Izbégi laktanyából hordtuk át. Szinte az egész osztály abban a kis épületben lakott. Csak az őrszakaszt és a családokat hagytuk Börgöndön. A parancsnoki állomány a készenléti épületben lévő három irodában lakott, a hivatásos állomány meg az egyik tanteremben. Emeletes ágyakon laktunk, egy nem is túl nagy helyiségben vagy harmincan. (Ott láttam először külföldi TV adót, mert szinte egy szál drótot elég volt kidugni a tetőn, és máris pindent összeszedett. Ha az osztrák TV-t akartuk, azért el kellett menni a P-12-be, mert annak az antennája nagyszerűen fogta a bécsi adókat.) A sorkatonák sem voltak zsúfoltabban. Viszont volt feladat, volt cél, és volt parancsnoki elvárás. Na meg a kaja is jó volt, és meleg volt. Legalábbis bent az épületben. Olajkazánnal fűtöttünk, amiről a készenléti épület és a 7-es épület fűtése ment. Mást nem fűtöttünk. A technika meleg volt, amikor be volt kapcsolva, a fedezékek senkit nem érdekeltek, hiszen nem kellett ott sokat tartózkodni, a harcállásponton meg csináltunk elektromos fűtést. Mikor kezdtünk, akkor odafent még nem volt rendes elektromos hálózat, pontosabban hálózat az volt, csak a távvezeték nem készült el, ami odahozta volna a villanyt. Így saját magunknak csináltunk energiát, volt hozzá aggregátorunk bőven. Tavasszal elkészült a távvezetékünk, és mivel a komplexumhoz közel nem lehetett elektromos távvezetéket vezetni, ezért a kerítéstől két kilométerre eldugták a föld alá. Valami rohadt drága olasz kábelt hoztak erre a célra, ami meg lépten - nyomon berobbant, olyankor aztán a villanyunk is odalett, megint jöttek az aggregátorok. Az élet tehát abban az időszakban kissé zsúfolt volt a területen. Eleinte sem laktanyánk nem volt, sem tiszti lakótelep. A lakótelepet több lépcsőben május végén kezdték el átadni. Először két lépcsőházat, aztán megint kettőt, végül a maradék egyet. Ha valaki járt arrafelé, akkor a falu közepén már messziről lehetett látni a sorházat piros tetővel, ami végül is nem olyan volt, mint a többi katonai lakótelep, mert az akkori Dunakanyari Intéző Bizottság nem engedett oda akármilyen szart építeni. Érdekes, akkor is volt erre szavuk. Így a szentendrei osztályoknak és nekünk valamivel extrább lakásokat építettek. Én akkor nőtlen tisztként az utolsó lépcsőházban lévő szállón kaptam helyet, így bizony emiatt  a június még fent talált a hegyen. Mivel töltöttük az időnket? A sorállományból folyamatosan szolgálatban volt vagy hatvan fő. (a fent lévő százból) A csökkentett készültségi váltás, az áteresztő pont szolgálat hetente váltott, minden pénteken. VSZ szerte mindig pénteken délelőtt váltott a készenléti szolgálat, olyankor váltottak az osztályok is készültségi szolgálatba és -ból. Ezen felül őrség is kellett, alegység szolgálat is. Persze a szolgálaton felül is volt mit tenni, nem győztünk barkácsolni. Az építők tulajdonképpen csak egy üres területet, laktanyát és lakóépületeket hagytak ránk, ha valahová valamit akartunk, akkor azt magunknak kellett megcsinálni. Gondolok itt a kényelmi dolgokra.

Fent a Pilisen nagyon nehezen tavaszodott ki. Abban az évben nagyon sok hó volt, verte az egy métert is. Az odavezető útról a havat csak eleinte takarítottuk, amíg az építőknek ott volt egy BAT-M lánctalpas bulldózere. (kb. február elejéig.) Onnantól kezdve a havat csak letapostuk az útra, és annyi. Az, hogy egész télen az árokban jártunk le - fel, az csak akkor derült ki, amikor az árokban összetaposott hó beszakadt az egyik ZIL-ünk alatt. Még szerencse, hogy üres volt.

Mikor lent Pesten már tavasz volt, akkor nálunk még mindig tél volt. Legközelebb azt is elmesélem, hogy miként járt velünk Farkas Berci, a magyar nép friss mutogatni valója. Most abbahagyom, mert holnap sajnos menni kell dolgozni.