Volt tüzér Creative Commons License 2005.03.18 0 0 902

A Dvina osztályoknál a két nagy kabinhoz volt ATSZ. Én még Börgöndön láttam, amikor leadtuk az osztály utolsó Dvináját, akkor az ATSZ-ek még egy darabig ott maradtak. Aranyos masina volt a maga kis tömpe orrával, kicsi platójával, és azzal a fertelmes zajjal, amit működés közben produkálni tudott. Egy komplett T-34/85 motor volt benne, és ennek megfelelően zabált is rendesen. Abban a járműben a vezetőfülkében csak páncélos fejvédőben, vagy fülvédőben lehetett kibírni. Csepelen nem ezt gyártották, hanem egy Csepel K-800 típusú lánctalpas vontatót. A kettőnek semmi köze nem volt egymáshoz.

Az osztályoknál még ott voltak a T-141 vontatók, a TZM-eket meg csőrös ZIL-ekkel húzták. A Csepel D-705 vontató és a maga kis PM utánfutója a tartalék rakéták tárolására és szállítására szolgált. Volt osztályonként négy darab.

A Volhov ehhez képest majdnem egyforma vontatókat használt. minden komolyabb technikát KRaZ-255B nehézvontatóval húztunk. A TZM-eknek ZIL-131-es vontatóik voltak. A Csepel D-705-öket Rába U-26 nyerges vontató váltotta le. Elméletileg minden közepes osztálynál volt még egy URAL is, amit a Cikloidához kellett volna adni, de általában elmaradt, nagyjaink úgy lehettek vele, hogy elhúzza azt a ZIL is.

Technikai kiszolgálás: Nem úgy voltunk, mint egy TV-vel, hogy ha nézni akartuk, akkor bekapcsoltuk, aztán meg ha elromlott, hívtunk egy szerelőt. A technikának volt egy időszakos ellenőrzés rendszere, ami kezdődött a heti ellenőrzéssel. Ez Varsói Szerződés szerte mindenhol szerdán volt. Ekkor végre kellett hajtani egy mérés sorozatot, ami az üzemeltetési utasításban részletesen le volt írva, és azt akkor is használni kellett, ha kívülről tudtuk. Az orosz megkövetelte, hasonlóképpen, mint a repülőgépek ellenőrző listáját. Azt is olvassák és úgy csinálják a dolgokat.

Minden ötödik héten volt egy ötheti vagy havi ellenőrzés, ami kedd, szerda, csütörtök tartott. Magába foglalta a heti ellenőrzéseket is kibővítve, meg a technikába kissé mélyebben bele kellett mászni. A tortán a hab a féléves ellenőrzés volt, amit téli - nyári átállásnak is neveztek, ilyenkor általában a technika megbontásával járó ellenőrzéseket is csinálni kellett. A PV-n például olyankor az összes csőtápvonalat át kellett mosni 96 %-os orvosi alkohollal. A rakétáknál más volt a helyzet. Az indítóállvány imitátorával lehetett rajta ellenőrzést csinálni, de nagy feneket nem kellett neki keríteni. Rendszeresen ellenőrizni kellett a rakétában a levegő nyomást, de sok gond azzal sem volt. A technikai osztály évente egyszer az összes rakétán végrehajtott egy ellenőrzést, amit a KIPSZ berendezéssel csináltak. Mezőfalván ez AKIPSZ volt. Ott mindig különcködtek. Mindenhol három javadalmazás volt. Volhovnál ez 36 darab, Nyevánál 48 darab, Vegánál meg a két osztályra 72 darab. A Vegának egyébként az összes rakétája teljesen össze volt szerelve. Konténerben jöttek a rakéták, de Mezőfalván összeszerelték. Utána egy 36-os nevű épületbe került, ahol egy sínrendszeren egymás mögött 3 - 3 darab pihent. Erről töltötték át a TZM-re, majd ment tovább a saját útján. Erről egyébként jobb, ha SZ-200VE kollégát kérdezitek, mert ő Mezőfalván valamivel közelebb volt a rakétákhoz, mint én.

Előzmény: st_patrick (898)