egyik sem jó!

Ezen a döbbeneten már évekkel ezelőtt átestem.Papics családjában akarta a rokonság elfekvőbe tenni(a testvérei!!!!)Anyósom nővérét.Az egyik testvére csak egy házzal lakott odébb...nem,ők nem csinálják,ezt is megértettem,ők is nyolcvan fölött voltak,meg sem tudták volna mozdítani.
Se férje,se gyerekei - így hívtam meg hozzánk.Fél évig gondolkodott,addig ingáztunk.Amikor már felülni sem tudott,mert elfertőződött a combnyaktörés műtétének sebe és azt mondták,hogy 93 évesen mit akar - akkor áthoztuk.Iszonyatosan szenvedett,de még eszénél volt és néha jókat vihorásztunk,mert csodálatos humora volt és folyton sört kért:-))
Csodálatos volt,ahogy megszervezte az életét,ahogy összekészült az átjövetelre.
Elhozta a kedvenc szentképeit,egy hatalmas Szűz Mária képet és feszületet.... minden iratát,hogy az itteni háziorvos nyilvántartásba tudja venni,szóval csoda volt!!

...de fizikailag rettenetesen megterhelő.Egy magatehetetlen testet kiültetni a szoba WC-re,lefürdetni,bepelenkázni - egyenlő a megrokkanással.

de akkor is jó volt csinálni,beülni hozzá beszélgetni,felolvasni az újságot...
halála után még sokáig hallottam a csengettyűcske hangját,amivel hívott,ha valamit szeretett volna....

hidd el,vannak,akik szívesen segítenek ezeken a betegeken és nem tudom,hogy akik elfekvőbe küldik őket,hogyan tudnak a lelkiismeretüknek elszámolni ???
Azt kívánom,hogy maradjon még arra erőm,ha szükség lesz rá,akkor Apámat is tudjam még ápolni!

Tudod ez olyan,mintha elköszönnél szép lassan és megköszönnél mindent.

A hirtelen halálnál erre nincs mód és minden lezáratlan marad,amit nagyon nehéz feldolgozni.Az öngyilkosság még a lelkiismeretfurdalás plusz terhét is az életbenmaradókra rakja....