Ez egy saját példa volt! Mindazonáltal a helyzet jóval árnyaltabb volt ennél. Egészen más volt az 50-es évek, az 56 utáni szituáció meg az utána következő "gulyáskommunizmus". És megint más a közvetlenül a rendszerváltás előtti időszak. Akkor már tulajdonképpen majdnem mindent lehetett mondani! No de, próbáltad volna meg ugyanazt 60-ban! Egyébként pedig csak nagyon kevesen szólhatnak és verhetik a mellüket, hogy ők sosem hódoltak be. De általában ezek az igaz emberek szólnak a legritkábban. Az Index-Keleten van egy jó kis recenzió erről "revayz" tollából. Ide másolom egy kis részletét: "A hatalom megszilárdulásában és hosszú távú regnálásában volt egy nagyon fontos másik, belső tényező is. A Kádár-rezsim a hatvanas évek közepétől nem a látványos elnyomás eszközeivel élt, hogy hatalmát megszilárdítsa. Nem elsősorban a karhatalom fegyvereire vagy a besúgók jelentéseire építve biztosította a hatalmát. Az embereket, kisebb és nagyobb vezetőket napi kompromisszumokra, megalkuvásokra kényszerítette. Ezekre a napi kompromisszumokra legtöbbször a megélhetés szinten tartása vagy jobb életkörülmények biztosítása reményében kényszerítették rá az embereket. Később már kényszer sem mindig kellett, tudnivaló volt, merre van a jobb megélhetés útja a rendszeren belül. Ezek a napi megalkuvások, kompromisszumok biztosították a rendszer működését.
Ez vezetett ahhoz a képtelenséghez, hogy a 80-as évek közepére a magyar közélet történelmi amnéziában szenvedve elfeledte: Kádár hatalomra kerülését tankok biztosították, majd kormányzása alatt ’56-os magyar forradalmárokat, köztük a miniszterelnököt is kivégezték. Bekövetkezett az a képtelenség, hogy az ’56. november 4-én Magyarországra tankokat behívó pártvezető a nyolcvanas évekre az egyik legnépszerűbb magyar lett."