BÁNAT

 

Én keresem, én kérdezem, ki vagy?

Se kín, se szenvedés, se fájdalom...

Színtelen pillangó árnyéka verdes

mozdulatlanságba dermedt áladon.

Az ablakban ülsz, és messze nézel,

láthatatlan táj fénylik szemeden,

ajkad alkonya hűvös, lila pára...

Az ajkad  se álmot, se csókot nem üzen.

Halántékodon nem lüktet a vágy,

hajadban nem bont tavaszt a szél.

Te vagy a Bánat. Tükrömre révedsz.

Sírni sem tudsz? Nincs miért, kiért?

 

Kivérzett már belőled a remény,

arcod fehéren lebeg, mint a hold.

Valaha hitted, hogy van valami,

hogy létezik az, ami nincs sehol.