Kosztolányi Dezső: Író és bátorság
(részletek)

Arany egyéniség volt. Költői hitvallása ez:
„... Szeretem a nemzeti költészetet; a népiesség köntösében még most; később pedig majd pusztán. Aestheticai utam az individualizálás elve, minek az ember csak a nevét tanulja meg az aestheticából, a többit maga csinálja. Én legalább azt hiszem. Az embernek magába kell szállani s onnan fejteni ki, amit tud...” (Levél Szilágyi Istvánhoz, Szalonta, szeptember 6, 1847.)

Bizonyos, hogy távol áll minden napi politikától. Nem óvatosságból, nem számításból, hanem természete szerint. (...)

Nem volt vátesz, csakugyan. Idegenkedett a szólamoktól. Nem adott tanácsokat az emberiség sürgős és végleges megmentésére. Az, hogy nem szegült ellene a törvénynek, lelki alkatából folyik. Ez tetszhet nekünk, vagy nem: el kell fogadnunk olyannak, mint amilyen. Bizonyos emberek, akik között akadnak jóhiszeműek is, akár forradalmárok között, tartózkodóak, korlátozóak. A korlát nem mindig a korlátoltság jele. Sokszor a bölcsességé is. A korlát az a forma, mely nélkül a lényeg szétfolyik. Ezek az emberek hagyomány-őrzők. Nem próbálnak meg mindent, amit lehetne, nem játsszák ki az utolsó kártyát, nem esznek meg minden ételt, nem isznak meg minden italt s úgy kelnek föl az élet lakomájától, hogy maradjon utánuk valami. Ez az ő erkölcsük. (...)

Hogy nem volt hős? De igenis hős volt. Kicsoda hős, ha nem ő? Degré Alajos a forradalom után bújdostában meglátogatta. Elámult, hogy Arany még mindig magyar szavakkal bíbelődik, még mindig hiszi, hogy érdemes ezen a pusztulásnak szánt nyelven, ennek a pusztulásnak szánt, megtizedelt népnek írni. (...) Hős volt, mert a nép nyelvét olyan magasra emelte, mint senki a világirodalomban, aztán hadat üzent a „hájszagú” póriasságnak, a vad, fokhagymás rikkantásoknak, az „ázsiai megalomániának” s ő, a keleti vér, Bugac ellenébe Nyugatot szögezte. Hős volt és - ha úgy tetszik - „bátor” is volt, nagyon bátor, olyan bátor, amilyen csak egy író lehet, mert kegyetlen önmarcangolással vallott, annak mutatva magát, ami s csak lelke parancsára szólalt meg, sohase népszerűség-hajhászásból és élete egy szakán tíz évig egyetlen verset sem írt. (...)
(1932)