Menyegzői dal

 

- C. V. Catullus nyomán

 

Ó, Apollón szent isten gyermeke te!

            Csillagot vajúdik az éjfekete
            S ráfonódik az ég boltkereke
Táncod, mint a tűz, oly, ha táncolsz:

Ó, Hümen, szent Hümenaios.

 

Legyen a tor oly édes, hogy szinte fáj,

            Harmatgyönggyel ékítsd bokád,

            Selyemmel fondd hajkoronád,
Vőlegény ékszava szűznek ha szólsz:
            Ó, Hümen, szent Hümenaios.

 

Most lép ki a patakból a nimfák dala,
            Megroskad a virágözön alatta,
            Szemed tündérét így elaltatta,
S felpattintotta újból a derűs agathos:

            Ó, Hümen, szent Hümenaios.

 

Tűzd föl fátylad, lássunk csillagtüzet!
            így rabol ma ifjú szelíd szüzet,
            így csókol csókkal, s megűzet,
Lakába zárva őt, befonja gránát s lonc:
            Ó, Hümen, szent Hümenaios.

 

Rejtsd szép melleid aranyköntös alá,
            Átragyog az a Nap parazsán,
            S kiböki selymét, ifjú zavarán
Szemérmes pilláit lesüti, veri a koszt:
            Ó, Hümen, szent Hümenaios.

 

Homlokodat ékítse mézlő rózsafüzér,
            Vendégsereg, mester és üzér
            Egyként olvadjon meg a tüzén,
Mit hófogú mosolyoddal rejtsz s bontsz:
            Ó, Hümen, szent Hümenaios.

 

Az ifjú kezébe téve le fehérlő kezedet,
            Vallj hűséget, élethosszra eleget,
            Lángoló szerelmet, s szeretetet,
Mi új életre visz, lánysorodtól megfoszt:
            Ó, Hümen, szent Hümenaios.

 

S ha éjbe borul már a napunk dísze,
            Lobogjunk fáklyákkal, ím, irigye
            Lészen pergő lábadnak, viszen
A Hold kristályfénye lappanó éjhossz:
            Ó, Hümen, szent Hümenaios.