Az ilyen összehasonlításokkor azt is érdemes megnézni, hogy hány rakéta kellett ennyi találathoz, illetve az anti-radar rakéták hány lokátort tettek tönre és hány kezelőt öltek meg.

Egyébként az eredeti felvetésem közvetlenül nem a hatékonyságról szólt. Tisztán gazdasági jellegű volt, de hosszútávon az is döntő.  Nem hiszem, hogy a hatékonyságról lenne értelme vitázni. Ez részben azért van, mert a nyugati légvédelem helyi konfliktusban nem vizsgázott (a védekező félnek eddig még mindíg zömében orosz/szovjet technológiája volt), másrészt a Szovjetuniónak volt meg egyedül a teljes rendszere kiépítve, a külföldi vásárlók csak egyes elemeket vettek át.

 Az feltűnő viszont, hogy a nyugati doktrínában a vadászgép szerepe nagyobb, és sokrétűbb mint a volt VSZ doktrinában. A nyugati vadászgépek alapvetően többfeladatúak, míg a Szovjetunió kifejezetten honi légvédelmi vadászgépeket is gyártott (SZU-9, SZU-15, SZU-21, TU-128, MIG-25, MIG-31). Ezek jó részén pl. gépágyú nem is volt, csak 2-6 közepes vagy nagy hatótávolságú félaktív lokátoros irányítású rakéta, meg egy hatalmas radar. Ezek sem bizonyítottak sohasem harcban, csak a frontvadászok, mert csak ez utóbbiakat exportálták (a Mig-25 volt kivétel, a felderítőverzió ment Indiába, a vadász Bulgáriába, akik gyorsan visszacserélték őket Mig-23-asra). A teljes rendszer tehát még nem vizsgázott, és ez volt a félhivatalos magyarázat a szovjet haditechnikai lebőgésére is néhány helyi konfliktusban (a lelövési arányok magukért beszélnek egyik másik arab-izraeli háborúban, de végső soron Vietnámban is (átlagban 10:1, néha, átmenetileg 2:1)). Tessék megnézni Bimbó József könyvét ("Légvédelem korunk háborúiban" Zrínyi, 1990), abban is ez az indoklás: rossz a személyzet, a technika jó.  AKi akarja elhiszi, de szerintem egyszerűen eldönthetetlen a kérdés.