Na ez az. Nem valószínű, hogy Irán komolyan terjeszkedni akarna. Még az is csak az európai (nacionalista) logikából fakadhat, hogy azt feltételezzük, be akarja kebelezni dél-irakot. Másrészt nem tisztán teokratikus jellegű, hatalom megoszlása úgy fele-fele és amit nem tudunk, hogy a hadsereg mekkora hatalmat képvisel a két civil hatalomhoz a papihoz és parlamentihez képest...
Irak szétesett. Az államot legyőzték, pontosabban az állam fegyveres erejét verték szét a második öbölháborúban. És miután az államot a vezérhez hű hadsereg tartotta fenn már egy ideje -a kurd és síta lázadások leverése óta-, ezért az állam szétesett, és vele együtt irak is három jól körülhatárolható részre. Kurdra, szunnitára és sítára.
Az atomfegyver eddig, leszámítva a második vh-t nem támadásra, hanem a támadástól elrettentésre kellett. Egy szuperhatalommal szemben egyetlen hagyományos hatalom, -nemhogy egy regionális hatalom- se tudja megvédeni magát hagyományos fegyverekkel. Csak atommal. Ráadásul egy szuperhatalommal szemben nem lehet szövetségek útján se védekezni, hiszen a szuperhatalom lényege az, hogy ő egymagában erősebb mindenki másnál együttvéve. Viszon az USÁ-val szemben, miután az USA nem totalitárius hatalom, ezért működik az aránytalan civil veszteséggel fenyegetés. Ergo: atomot kaptok, ha támadtok. Ezt az USA nem vállalja be. Ezért az atomfegyver egy regionális hatalom számára a szuverenitás egyetlen garanciája. Könnyen lehet, hogy ha ez a jelenlegi világhódító logikája az USÁnak fennmarad, akkor száz év múlva csak az atomhatalmak lesznek szuverének. Márha a rakétavédelmi rendszerek terén nem történik nagy amerikai előrelépés...