Minden fedezékbe két rakéta fért. Ha az SC-200-as CD-n figyelsz, akkor meg is láthatod, bár ott csak annyi látszik, hogy egy kétrészes épületnek nyitva van az egyik kapuja, és azon gurul ki a ZM kocsi. A másik zárva volt, de amögött is rakéta volt.

Voltak különféle lehetőségei, (volt vagy három rávezetési módszernek felfogható módszer, de ezekre nem emlékszem) de az alapvető rávezetési mód az Üldözéses rávezetési mód volt. Ez valami olyasmi, hogy a rakéta irányítására jellemző vektor folyamatosan a célra néz. Ám ez már csak akkor valósult meg, amikor a rakéta önirányítása stabilizálódott. Itt is létezett az, hogy a repülés első szakaszán a rakéta nem irányítható. (amíg a starthajtóművek fent vannak) Ám ha azt is figyelembe veszed, hogy a Vega rakéta 48 fokos induló szögön indult, először azt a szöget is le kellett küzdeni. A Vega rakéta alapvetően már a földön elfogta a célt, ám volt olyan lehetőség is, hogy a rakéta még nem látta a célt, de az RPC már igen, akkor úgy is lehetett indítani, mert a rakéta képes volt arra, hogy a stabil visszaverődés alapján elfogta a célt. Ez leginkább alacsony magasságon fordult elő.

Nem volt optikai követés, de értelme sem lett volna, hiszen ez a rakéta elment 250 kilométeren túlra. 1987-ben emlékezetem szerint 180 kilométeren volt a cél, amikor leszólítottuk a levegőből.