Törölt nick Creative Commons License 2005.02.19 0 0 180
93-ban indult 1 nagyszínpaddal, 1 kisszínpaddal meg 1 mozival. Voltak vagy 20ezren az egy hét alatt. 94-ben 2 nagyszínpad volt, asszem 6 kisszínpad (rock, blues, jazz, alter, meg a bánat tudja, megvan még a műsorfüzet, majd lehet, hogy egyszer előkeresem és megnézem), mozi, krisnások, stb. A krisnásokat utálta mindenki, mert délelőtt 10-től este 11-ig énekelték a "hare krisna, hare rama"-t megállás nélkül mikrofonba, természetesen a sátortábor közvetlen közelében. Akkoriban egy csomó jó zenekar fellépett: a korai Kispál, ami még igen jó volt, Vágtázó Halottkémek, szuperek voltak, Perfect Name, Kortársak, Sziámi, Üveges Csirkeszemek, Kiru Gotta Humble. Emlékszem, hogy a Tea volt a nyitózenekar, akik később a Friderikusz műsorában is játszottak. Azért is emlékszem erre, mert amikor az első napon mentünk a szigetre stoppal, felvett minket egy ember, aki a berlini filharmónikusok zenekarában trombitált és ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy ő a Tea egyik alapítója, csak már nem játszik velük, mert berlinben él. Tőlünk tudta meg, hogy délután fellépnek egykori zenésztársai, felhívta őket és találkoztunk is vele a koncerten. Hehe.
Előzmény: BGfromÉ-D (176)