NZ 350 Creative Commons License 2005.02.15 0 0 160

Üdv Mindenkinek!!

 

Megalakult az Első Magyar Veterán Hadi- és Gépjárműtechnikai Egyesületet .

Ennek előzménye volt az a baráti összejövetel, amely a szegedi Napfény Kempingben 2004 októberében tartott börze alkalmával döntött az egyesület megalakulásáról. Az akkor jelenlévő alapítók elhatározásukkal egy sokkal korábban megfogalmazódott szándékot realizáltak, nevezetesen egy csak katonai veterán járműveket, ezek gyűjtőit és a témakör iránt érdeklődőket egyesületbe szervezni Magyarországon először, széleskörűen az egész országot felölelő tagsággal. Mindannyiunk, akik korábban hagyományos veterán járműves rendezvényeken vehettünk részt katonai autóinkkal, motorjainkkal kicsit úgy érezhettük, hogy a matt zöld, esetleg korabeli fegyverrel felszerelt masináink mellett korhű egyenruhában pózolva kilógunk a fényesre polírozott, krómküllős civil járművek sorából. Ezért a mára már nálunk is jelentős számúvá duzzadt militaria tulajdonosok, gyűjtők vagy csupán rokonszenvező érdeklődők megszólítására alakult az egyesületünk. Ennek előzménye volt az a baráti összejövetel, amely a szegedi Napfény Kempingben 2004 októberében tartott börze alkalmával döntött az egyesület megalakulásáról. Az akkor jelenlévő alapítók elhatározásukkal egy sokkal korábban megfogalmazódott szándékot realizáltak, nevezetesen egy csak katonai veterán járműveket, ezek gyűjtőit és a témakör iránt érdeklődőket egyesületbe szervezni Magyarországon először, széleskörűen az egész országot felölelő tagsággal. Mindannyiunk, akik korábban hagyományos veterán járműves rendezvényeken vehettünk részt katonai autóinkkal, motorjainkkal kicsit úgy érezhettük, hogy a matt zöld, esetleg korabeli fegyverrel felszerelt masináink mellett korhű egyenruhában pózolva kilógunk a fényesre polírozott, krómküllős civil járművek sorából. Ezért a mára már nálunk is jelentős számúvá duzzadt militaria tulajdonosok, gyűjtők vagy csupán rokonszenvező érdeklődők megszólítására alakult az egyesületünk.

Céljaink, ahogyan az alapító tagok egyhangúan megfogalmazták, a következők:
Összefogni a hazai katonai gépjárműgyűjtőket és tulajdonosokat.

 

Ennek eszközei

  • az évenkénti gyakorisággal tartott túra jellegű járműtalálkozó, alkatrészbörze,
  • internetes oldal működtetése,
  • az egyesület megismertetése és népszerűsítése a médiákon keresztül.
  • Országos rendezvényeket tartani és más szerveződések programjain, társadalmi-kulturális rendezvényein is kollektíven részt venni.
  • Állandó fórumot biztosítani a tagságnak és azon túl bárkinek, aki érdeklődő, hogy a közismert, legendás, ma már kulturális örökségünk részét képező, egykoron katonai esetleg háborús célt szolgáló járműveket és az ehhez szervesen kapcsolódó kiegészítőket, haditechnikai eszközöket, egyenruhákat és nem utolsó sorban a hadtörténetet, ily módon hozzuk közel és tegyük megismerhetővé.

Az egyesület székhelye és postacíme: 6762 Sándorfalva, Május 1. tér 3-4.

Telefon: 30-2157897 (elnök), 30-9033471 (elnök helyettes)

KLUBTAG LEHET AZ:

  • akinek katonai járműve -lehetőség szerint- 1970 előtt gyártott, muzeális jellegű, az eredeti állapotának megfelelően helyreállított, kiállítható állapotban van;
  • aki olyan haditechnikai eszköz, jármű-kiegészítő vagy háborús relikvia tulajdonosa, amely muzeális jellegű, kiállítható állapotban van (ezek az eszközök kizárólag hatástalanított, fegyverkezési célra nem használható kiállítási darabok lehetnek; tartásuk, birtoklásuk, közönség előtti bemutatásuk a hatályos jogszabályoknak megfelelően történhet);
  • aki az EMVHG-, vagy klubjának működéséhez, rendezvényeinek szervezéséhez és lebonyolításához jelentős segítséget, vagy anyagi támogatást nyújt.

Klubtagsági díj: fizetése évente egyszer február 1.-ig történik a mellékelt postai csekken. A tagsági díj összege 2005. évre 5000.-Ft.

A kitöltött regisztrációs lapot és nyilatkozatot (amelyet kérésre postán küldünk, vagy internetes oldalunkról nyomtatható) kérjük az Egyesület címére visszaküldeni. A postafordultával visszaküldött postai csekken befizetheti a fenti klubtagsági díjat. A tagsági díj fogadásakor regisztráljuk a jelentkezőt a tagok névsorába. Kérjük továbbá, hogy küldjön járművéről fényképet elektronikus levél útján, amely egyaránt alkalmas -nyilvántartásunk számára és az internetes oldalon történő megjelenítéshez.

Az EMVHG vezetése ezúton is kéri a klubtagságot, hogy támogatók, szponzorok szerzésével segítsék azon anyagi feltételek megteremtését, amelyek nélkülözhetetlenek az Egyesület és klubjának sikeres működéséhez!
Igyekezetüket előre is köszönjük!!

A honlapunk elérhetősége:http://EMVHG.FV.HU

 

Most hétvégén/szombaton/ lesz az első rendezvényünk Sándorfalván.Járművek és fegyverek lesznek kiállítva.

Üdv!!