Volt tüzér Creative Commons License 2005.02.13 0 0 189
A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy a főiskolán Nyevát tanultam, és abból is államvizsgáztam. Ám mivel akkor nem volt tankomplexum a főiskolán, ezért az utolsó néhány hónapunkat Debrecenben töltöttük, mert ott már legalább volt. Jellemző, hogy a szakharcászat államvizsgát az egyik hangárban rendezték meg, és mi díszlett a fejünk felett. Egy PV kabin. Na annyit tudtam róla, hogy hol az ajtó, meg hogy hasonlít a PA-ra Ezzel együtt meglepetés ért, mint a szürke tehenet, hogy első tiszti beosztásomat egy PV kabinban foglalhattam el. Akkor már legalább az ajtót megtaláltam. Egy év kemény felkészülés következett, aminek végén már túl is estem életem első éleslövészetén. Hogy aztán ne haljak meg hülyén három hónapra átvezényeltek Derecenbe egy PV átképzésre, hogy legalább megtanuljak bizonyos dolgokat. Mi a sors vicce, a Zsámbéki PV kabin éppen akkor égett le, és a debreceni kabint vitték át pótlásnak. Nesze neked tanfolyam. Üzemeltetgettem a PV-t, (volt olyan időszak, amikor én számítottam a dandár legjobb PV technikusának, hogyne, hiszen én voltam az egyetlen) ám jött a Vega felállítása, amiben volt szerencsém részt venni, mint beltag. Ott már századparancsnok lettem, tehát a technikával nem sokat foglalkoztam. Aztán négy év hadműveleti munka következett, amikor a technikától messze kerültem. Aztán meg már a hadseregtől is messze kerültem. Ezzel nem utatni akartalak, csak azt akartam leírni, hogy mi a kapcsolatom a Nevával és a Vegával. Olyan mély ismereteim nincsenek a két technikáról, mint a Volhovról, hiszen olyan közel sose kerültem egyikhez se. De azért kérdezzetek, hátha tudom a választ. "Mert hülye azért nem vagyok."
Előzmény: Hpasp (187)