Vallomás

Élek, mint szigeten.
Mindennap térdre kell
hullanom. Kívüled
semmi sem érdekel.
Kihûlhet már a nap,
lehullhat már a hold,
e zengõ túlvilág
magába szív, felold.
Édes illatai,
különös fényei
vannak. És szigorú
boldog törvényei.
Mit máshol ketyeg?
kis óra méreget,
itt melled dobaja
méri az éveket
s ha szólasz, mindegyik
puhán, révedezõn
ejtett igéd ezüst
virág lesz kék mezõn
és sóhajod a szél,
mely fürtjeimbe kap
és arcod itt a hold
és arcod itt a nap.