Én sem szívesen bántanálak, mert legalább írtál valami konkréthoz közelit – mondhatnám, hogy nehezen hihetőt, mert errefelé ez a divat, de valami különös hangulati hóbortból most mégse ezt írom –, a színvonal ettől függetlenül kb. azonos azzal, mintha én kipécézném a következő mondatod: „Amikor megvan a kiszemelt áldozat, akkor meg oldalfegyvereddel lelövöd.” De tudod mit? Nem próbálok hozzáírni semmi szellemesnek hatót, mert most nincs kedvem az ilyen hülyeségekhez. Az azonos mérce alapján a Bolygóhollandinak úgyis meg kell kérdeznie, mitől érzed meg nagyon hamar, hogy nem baszatlan kőpicsát fogtál ki, esetleg hogy mi számít kigyúrt felsőtestnek, ilyesmiket. Ez a számomra, nem tagadom, unalmas.

A szórakozóhelyeken profibb lehetsz nálam – a két kezemen össze tudom számolni, hány nőt szedtem itt fel. Járni ugyan járok ide igen jó nőkkel, ’92-ben pedig egy diszkóban félrészegen csókolóztam egy kidobó barátnőjével, úgyhogy kétszer is kihajítottak. (Visszamentem ugyanis, de aztán mégis találkozgattam a lánnyal, véletlenül akadtunk össze a városban utána). Tehát Ambrus és én tökös gyerekek voltunk… vagyunk… leszünk? Remélem.