SZERELMES, ŐSZI VERS

 

A júliusi tarlón pattanó

szöcskéken ámúltam szaporán

s tenyerem alatt a kedves gyönyörű

kamaszmellei értek vidáman.

 

Most mélyül már szemében a kék

és zsákos gabonák tömött csudái

előtt hajtjuk le őszi fejünket.

 

Csókok gondjától sulyosúl a ház

s költöző madarak nehéz

tollaitól fordúl emlékezőre

a táj éretten és régi mesékre:

 

valamikor, ha messzi jártam tőle,

földtől pipacsok véres pöttyeit

s az égről csillagokat akartam

a hajára hozni néki.

 

1930. augusztus 11.