Garay János
ÉLET ÉS ÁLOM.
Gyermekéve ős honából,
Kis világa szűk lakából
A fiú bolyongni mén;
S hagyva völgye hűs virányát,
Messze, messze szebb hazát lát
Ideálok látkörén:
,Ott, ah ott a messzeségből,
Int reményem kék ködéből,
Túl e szűk völgy oldalán;
Arra bolygok, arra térek!
Mig a szép hazába érek. -
Isten hozzád, földi lány!'
Szól az ifju, s útra mégyen, -
Bár utána énekében
A leány sír és eped:
«Álomért ne hagyd az éltet;
Csak valóság idvezíthet:
Puszta gőz a képzelet!»
S évre év jön és lemégyen, -
Ah de egyre kék ködében
Volt s maradt a légi vágy;
S kis világa szűk lakába,
Földi lánya hő karába
A bolyongott vissza vágy.
S ott a lány, de férj karában, -
Szőke kis fi van balában, -
S ajkán ily szó hallható:
«Álomért hagyád az éltet,
Megvetvén a földi keblet:
Isten hozzád, álmadó!»
