honvéd elvtárs Creative Commons License 2005.02.04 0 0 22
Na, ha tényleg érdekes, akkor folytatom.

Bevonulásunk után kiképzésre Börgöndre vittek bennünket, akik a Kinizsi (MN 5011) és Nagytarcsa (MN 3011) kötelékében vonultunk be. Persze, voltak ott kiképezendők máshonnan is, de azokkal nem volt közelebbi kapcsolatunk. A kiképzés a mi leendő beosztásunkban 3 hónapig tartott.

A légvédelmi tüzérségi felderítő szakasz kiképző parancsnoka B. őrnagy volt. A kiképzésünk során Ő mesélte el, hogy a SzU- ban éleslövészeten történt, hogy az egyik osztálynak egy alacsonyan repülő légicélt kellett volna megsemmisítenie. A gép a vártnál alacsonyabban és nagyobb sebességgel érkezett, így a tűzparancsot csak későn, amikor a légicél már a tiltott zónában repült, adták ki. Ennek következtében aztán a saját PAA kabin (tűzvezető lokátor) antennáját sikerült lelőniük. Még szerencse, hogy nem magát a kabint lőtték ki! Ez az eset a 70- es évtized legelején történhetett.

Aztán a kiképzés végén már a végleges szolgálati helyemen Nagytarcsán később tudtam meg, hogy ez az eset az alárendelt Vácegresi osztállyal történt meg, aminek nevezetesen éppen B. őrnagy volt akkoriban a parancsnoka. Így már aztán érthető volt, hogy miért volt őrnagyi rendfokozatú szakaszparancsnoka Börgöndön a felderítő szakasznak. Azt hiszem, ennél magasabb rendfokozattal szakaszparancsnok még nem fordult elő a magyar néphadseregben!!!

Egyébként B. őrnagyot mi, a katonái szerettük, mivel rendes és szimpatikus ember volt és ezért is nem írom itt ki a nevét.

Szívesen emlékezem még meg Szabó alezredesről, aki Nagytarcsán volt felderítő főnök és a harcálláspont parancsnoka akkoriban. Igen szigorú katona volt, szükség esetén még a tiszteket is megfenyíttette. Következetes volt, a kiképzésen sokat követelt, de Ő maga sokat tudott is. Ha valaki a szolgálatban mulasztott, akkor ott nem volt "pardon"! Előfordult, hogy a szakaszunkból mulasztás (na meg, egy kis mószer) miatt az egyik társunk, H. honvéd 6 hónapig nem tehette ki a lábát a laktanyából. Nálam a maximális helybenjárás 2 hónap volt, pedig nem voltam sohasem megfenyítve.

Egyenlőre csak ennyit.