Akkor elkezdeném a sort:

 

1914-ben az átlagos élettartam 40, 1941-ben 57 év, ennek a növekedésnek köszönhetően a népszaporulat rendkívül magas (17%-os) volt, negyedszázad alatt másfél millió fővel növelve a népességet. A gazdaság fejlettségének tekintetében Magyarország a két háború között az európai középmezőnybe tartozott, Portugáliával, Spanyolországgal és Olaszországgal egyetemben. (Ha megnézem, ma hol tartanak hozzánk képest ezek az országok, nem kell sokat gondolkodni, vajh’ Horthy vagy éppen Kádár idejében maradtunk le igazán a fejlődésben). 1930-31-ben a legmagasabb (nagybirtokosok, nagypolgárok) és a legalacsonyabb (mezőgazdasági napszámosok) jövedelmi osztály átlagos vagyona közötti különbség kábé 33-szoros volt, manapság tudtommal ez jóval nagyobb. Ugyanebben az időszakban az átlagos havi jövedelem 534 pengő volt, jóval a dalban is megénekelt 200 pengős, normális megélhetést biztosító összeg felett. Ez utóbbihoz a 10 hold alatti földdel rendelkező kisbirtokosok és a föld nélküli zsellérek kb. 3,5 milliós tömegének jövedelme állt közel, havi 183-tól 227 pengőig terjedő jövedelemmel.. Ők lennének az bizonyos „hárommillió koldus”, akik ekkor a megélhetés határán ingadoztak ugyan, de többnyire még mindig. képesek voltak az alapvető emberi szinten megélni. Közülük nagyjából másfél millió embernek a családjában, a korabeli számítások szerint, az éhezés elkerüléséhez a nőknek és a nagykorú gyerekeknek is munkába kellett állniuk. Mellettük az ún. úri középosztály másfél millós tábora az említett kétszáz pengő ötszörösét, a kb. 700 ezer közép- és nagybirtokos paraszt a kétszeresét, az ipari munkások kb, 2,7 milliós osztálya a másfélszeresét kereste meg. A munkanélküliség az 1929-33-as mélyponton kb. 200 ezres volt, nagyjából egy szinten a maival. Egyébként ez (a munkanélküliek biztosítása) volt az egyetlen olyan része a Horthy-rendszer szociálpolitikájának, amit nem sikerült a kor színvonalához mérten rendezni.

  

Az érettségizettek ( ehhez nagyjából kapcsolódva pedig a középosztálybeliek) száma az 1920-as 284 ezerről 1941-re 429 ezerre nőtt. Az 1913-ban százezer lakosra 31 orvos jutott, 1938-ban már 117, Európa élvonalába juttatva az országot. A városi infrastruktúra máig élő legfontosabb elemei a két háború közt alakultak ki: 1930-ra a budapesti lakások 83%-ában már működött a századelőn még ritkaságnak számító villanyvilágítás, igaz, jócskán élen járva a 18%-os országos átlaghoz képest. Gyakorlatilag ekkor alakult ki a motorizált városi tömegközlekedés, Bp. mellett Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Sopronban, Szegeden és Szombathelyen villamosvonalakkal kiegészítve. A mozi és a rádió már a falvakba is eljutott, utóbbi tömegesedést a háború kitörése akadályozta meg. Móricz Zsigmond, amikor 1940-ben ellátogatott szülőfalujába, egyenes az inges-gatyás parasztok jellemezte, háború előtti magyarországi falu eltűnéséről írt.

 

Szvsz amit te az ország egészét érintő társadalmi modernizáció alatt értesz, az az 50-es, 60-as években a totális tervgazdálkodás megteremtésvel csapódott le. Normális piacgazdaságban eleve lehetetlen egyszeri, radikális társadalmi reformokat bevezetni, mert hiányzik a gazdaság egészét átfogó és megszervező államhatalom, amelyik az egész folyamatot fentről irányítaná. Nálunk nem hiányzott: ennek köszönhetően a 70-es évek elejére az országot gyakorlatilag minden erőtartalékától megfosztották az erőteljes iparosítással, a hosszú távú, valódi eredményeket hozó fejlődés helyett rövid távlatokban gondolkodva. A hiányt csak az eladósodás ugrásszerű növelésével tudták valamelyest pótolni, ezért az Eu gyakorlatilag a mai napig rágja a fülünket. Másrészt pedig a minőségi fejlesztés helyébe a pártállam korai évtizedeiben a mennyiségi fejlesztés lépett: egy Videoton vagy egy Ikarus legfeljebb a keleti blokkban volt nyerő, nyugaton a jóval korszerűbb technikával nem vehette fel a versenyt, nem úgy, mint korábban pl. a Tungsram égő. Részleges gazdasági reformokra, a kapitalizmus normális működésének mederbe terelésére pedig a Horthy-rendszer is alkalmas volt, ezen az úton haladva ma valószínüleg jóval előbb tartanánk a napfényes Nyugathoz viszonyítva.