Amikor a Varsói Szerződés többi tagállamával együtt az albánokat is ellátták Dvina komplexumokkal, akkor a legközelebbi dísszemlén felvonultatták a dolgokat. De nem ám úgy, ahogy mi. A kabinokat is, az indítóállványokat is, egyszóval mindent. És cefetül büszkék voltak, hogy nekünk aztán már van rakétánk. A nézőtömeg meg teli pofával üvöltött, hogy "Rohadt olaszok! Most ugráljatok! Most aztán tönkre lőjük Rómát!" A tudatlan hegyipásztornak mindegy volt, hogy mi az, csak rakéta legyen. Hogy ez csak védekezésre alkalmas? Hát az meg kit érdekelt. Nos hát mi azért nem így voltunk vele. Tudtuk, hogy ezzel csak azt lehet támadni, aki közel jön. Nem akarunk háborút, de ettől más még akarhat. Ha meg nem tudunk adott esetben visszavágni, akkor valahogy gázos a dolog. Az meg csak duma, hogy nekünk nincs ellenségképünk, minket nem akar megtámadni senki. A román "forradalom" idején is, meg a szerb háború idején is közel voltunk hozzá, csak egy begőzölt fejű szerb, meg egyéb tábornok kellett volna hozzá, és ha átjönnek, az isten sem fogja meg őket. A koszovói háború idején magyar oldalról mindössze 2300 körüli magyar katona volt valamilyen szintű készenlétben az egyórástól a kéthetesig. A túloldalt meg had ne soroljam, mi minden volt. Tehát mi nem készülünk semmi ilyenre de attól még nosztalgiázhatunk. Van a sokadalomban olyan is, akinek hozátartozik az életéhez.