lemi Creative Commons License 2005.02.02 0 0 1206

18.-án leszek 43:)).

 

Volt egy fizika tanárom, úgy hívták hogy Sörös...vagy Seres? Kicsi volt és mindég mérges. Úgy kezdte az órát, hogy bejött kimért léptekkel, megállt az asztala elött, várt, majd úgy lecsapta a naplót, hogy ijedtünkben majd a bugyiba pisiltünk. És ezt minden alkalommal megtette, minden óráján a mérörudat lóbálva sétált a padok között és ha felszólított, az úgy történt, hogy a mérörúddal a hátadmögül a padra csapott, ami álltal szintén garantálva volt a telibugyi.

Egyszer beállított a sarokba (mert a padtársammal nem a fizikárol beszélgettem, hanem számomra fontosabb dologrol), és mivel ugyan halkan, de tovább folytattam a csevelyt, oda vágott a méröruddal akkorát, hogy a szekrényajtó oldalárol lepattant egy darab, Azért nem rólam, mert idöben félre ugrottam. Utána olyan volt mint egy felböszült bika és kaptam töle egy falrengetö, igazgatohozbehivó intöt, ugyanis a szekrénycsapás után volt pofim elhagyni az órát.

Ö még a régi iskola volt, aki azt hitte hogy tettlegességgel lehet rávenni a fegyelemre.

De  egyet meg kell hagyni, még akkor is ha most ellentmondásnak is tünik; nagyon jó szaktanár volt!

Előzmény: Oxana (1204)