Egy ezer évvel (illetőleg egy nappal) ezelőtti hozzászóláshoz:

„A magyar arisztokrácia és birtokosnemesség ma is, dacára annak a pusztításnak, amelyet soraiban az 1918. évi összeomlás és az azt követő idők válságai végeztek, az ország legvagyonosabb, legfüggetlenebb, legműveltebb, nyelvismereténél fogva megfelelő külföldi összeköttetések felett rendelkező és tágabb látókörrel bíró rétegeihez tartozik, amely legtöbb ellenállóképességgel bír, ennélfogva minden nyomással és felforgatással szemben, jöjjön az felülről, a hatalom polcáról, jöjjön az alulról, a demagógia terrorjának eszközeit használva. Családi tradíciói folytán nagy többsége évszázadok óta összeforrott a nemzet életérdekeivel. Fennállása és részvétele tehát a közügyek intézésében a nemzet jövője és egészséges fejlődése a közélet stabilitása szempontjából egy erős garancia és mindenképpen óhajtandó, mert szerepét mások ma még ugyanolyan képességekkel betölteni nem tudnák. Félretolni, mégpedig egészen félretolni, mert erről van szó és nem arról, hogy a vezetést kizárólag magának arrogálhatná, csak azért, mert emberi irigység, osztálygyűlölet és politikai elfogultság nyelvét öltögeti reá, lehet egyeseknek önző érdeke, de egészen biztosan nem magyar érdek.”

„Igenis, a Magyar Panteon a jövőben is nyitva áll a magyar úr számára, de csakis az olyan igazi magyar úr számára, aki nem címére és pénzére lehet csak büszke, nem arra, amit ősei míveltek, hanem mint Széchenyi István, büszke arra a jóra lehet, amit nemzetével maga tesz, büszke arra lehet, hogy lélekben és testben összeforrott nemzetének minden érdekében és bátran s férfiasan szemébe mondja nemzete igazát mindenkinek, járjon ki érte üldöztetés, a legmagasabb polcról, vagy sárral és piszokkal dobálja meg érte az utcai demagógia és nyelvét öltögessék reá a zsurnalisztáknak lezüllött része vagy a politikai prostituáltakazon hada, amely az olcsó népszerűségnek hízeleg a fórumon.”