"Az egységes kisázsiai görög mítosz ellen szól az is hogy viszonylag könnyen asszimilálták/kiírtották a terület lakosságát a törökök. Ezzel szemben görögország lakossága megmaradt, tehát itt megvolt a kellő nemzeti egység nacionalizmus."
Holotron!
Bizáncban volt nacionalizmus ugyan - de ez nem keverendő össze a modern nacionalizmussa, mer az ókori görögök igen erős xenofóbiájából + a római birodalom szellemiségéből + az orthodoxiából fakadt. Nem szembeötlő, hogy a bizánciak a legnagyobb lelkinyugalommal nevbezték magujkat rómainak? (rhómaiosz)
De.
Ez az elit véleményalkotása volt. A köznép jellegzetesen középkori módon gondolkodott - és a vallás tartotta össze. A liturgia nyelve görög volt, ez nemzetfenntartó erőként is érvényesülhetett. Ámde. Pont az eu-i Görögo-ban a görögök igen neccesen voltak többségben, aminek máig ható következménye, hogy a modern görög állam a románokhoz mérten is rendkivül elnyomó a kisebbségekkel szemben.
Ezzel szemben Kis-Ázsia ny-i része szingörög volt 1921-ig, sőt, Isztambul lakossága is az I. vh-ig közel 50% görög volt - 500 év török uralom után!
Kis-Ázsia középső területein az történt, mint nálunk a honfoglaláskor: egy teljesen új, más kultúrájú nép költözött az elmenekült/kiirtott HELLENIZÁLÓDOTT őslakosság helyébe.