puzdra Creative Commons License 2005.01.28 0 0 1342
Kérlek.

- Magyarország lakosságszámának már 2000-ben 10 millió alá kellett volna esnie, hogy még mindig 130 ezerrel többen vagyunk, az a határon túlról érkező „utánpótlásnak” köszönhető. Ezeknek a magyaroknak sem a felnevelésében, sem a kitaníttatásában nem kellet a magyar költségvetésnek közreműködnie. (kimutatott tény, hogy Magyarország vidéki egészségügyi ellátása már régen összeomlott volna, ha 1990 től folyamatosan nem érkezett volna mintegy 200 ezer képzett magyar orvos és ápoló, akik a szolgálati lakások miatt a vidéket is vállalták.)

- Egy ország érdekérvényesítő ereje a politikusai képességétől, haderejétől, a népességszámtól, és a népesség képzettségétől és egyet akarásától függött és függ is mindig.

Megállapítható, hogy az MSZMP KB és KISZ KB-ban edzett politikusaink érdekérvényesítő ereje az utóbbi három évben katasztrofális eredményeket hozott.

- Hogy Magyarország harminc ezres hadereje még a román hegyipásztorok együttes támadásának visszaverésére sem elegendő már.
–Hogy egykor híres átlagképzettségünk, átlagműveltségünk még a hetvenes-nyolcvanas évek adataihoz mérten is azok töredékére esett vissza. (Mára az anyaországi magyarok kb. felének önérdek felismerő képessége a nullához konvergál. Lásd ezt a topicot is)
- Hogy december 5.-én a magyarság kohéziós ereje kapott övön aluli ütést. Azon az erőn, amelyik túlsegített bennünket tatáron, törökön, németen, oroszon azon most a kozmopolitizmus a hatalomféltés hatalmas rést ütött.

Csak remélhetjük, hogy a határon túli magyarok válasza december 5.-re ki fog merülni az oda érkező NEM-re buzdító politikusaink megköpdösésében, záptojással, paradicsommal való megdobálásában, kifütyülésében, és aki néhány évre dolgozni vagy tanulni szeretne, nem mindegyikük fog egy harmadik országot választani helyettünk. Helyettünk ahol szinte teljesen megszűnt a szakemberképzés, ahol vagyonokba kerül egyetemet végezni, ahol egyébként minden összeomlóban van.
Előzmény: karaván (1340)