"úgy tudom, hogy a XIII. sz-ban csak a hátszegi és fogarasi királyi uradalmakban volt román többség,ami a későbbi románlakta területekhez képest elenyésző..."

A legkorábban románok lakta területek ott voltak, ahol a magyar népesség, síkvidéki életmódjából kifolyólag, soha nem telepedett meg. Ezek benépesítése lehetett az első szakasza a románok vándorlásának, kb. a XIII.-XIV. században: Máramaros, Fogaras, Hátszeg és Beszterce vidéke, az Érchegység völgyei, plusz Hunyad és Fehér vármegye területe. Ellenpontként a magyarság jelentős tömegekben vándorolt át Moldvába, létrehozva a legősibb csángó településeket.

A következő szakaszt a törökök megjelenése nyitotta meg: egyrészt a Havasalföldről és Moldvából Erdélybe menekülők, másrészt a M. Kir. területét átlépő portyák a románok javára tolták el az etnikai arányokat. Ebben az időszakban (XIV. sz. második fele-XVI. sz.) az Erdélyi-medence központi területein (Kolozs, Torda, Belső-Szolnok, Küküllő vm.) már nagy számban jelentek meg román telepesek, habár a relatív magyar többség a nagyobb török pusztítások elmaradása miatt ekkor még megmarad(hatot)t.

Ezt követően, a XVII. században két nagy háború is sújtotta Erdély területét, erősen megtizedelve a síkvidéki lakosságot (köztük egyébként a románokat is). Az Erdélyi-medence újratelepítése ebben a században kezdődött meg, a XVIII.-ban pedig jóval nagyobb méretekben folytatódott, a fanarióta uralom elől menekülő havasalföldi és moldvai románoknak köszönhetően. Ekkor már a korábban zárt területnek számító Szászföldre is betelepedtek, plusz azoknak a magyar jobbágyoknak a helyére, akik nagy számban indultak meg az Alföld irányába. Ahogy én a dolgokat véleményezem, a románság többségbe kerülése ekkor, de legkorábban a XVII. században valósul(hatot)t meg.

Nna, ennyi rizsa után igyekszem én is adatokkal előállni...