Már vártam a 0-mat, hogy mesélhessem a következőt :)))
Ma láttam a hírt, hogy Hírközlési Hatóság lejjebb viszi a mobil szolgáltatások végződtetési díjait az év közepétől. Nem is ez a lényeg, hanem, hogy megfigyeltem, hogy a MATÁV ezt úgy árazza be nekünk, hogy a végződtetési díjak + 50%-os haszonkulcs + 25% ÁFA. (Értsd: végződtetési díj * 1,875)
A cikk egyébként említi, hogy nem feltétlenül fognak a fogyasztói árak amiatt csőkkenni, hogy lejjebb mennek a végződtetési díjak. Csak egymás közt olcsóbban adják veszik a cégek az átmenő hívásokat.
No, felhívtam az 1212-t, megkérdeztem, hogy igaz-e, hogy a MATÁV 50%-os haszonkulccsal értékesíti a közvetített szolgáltatásokat. Erre azt mondta a hölgy, hogy nem tud semmit, csak a fogyasztói ártáblát tudja nekem felolvasni.
Ekkor felhívtam a hírközlési hatóságot, hogy terveznek-e valamit a fogyasztók érdekében is. Erre azt mondta a hölgy, hogy ő a híradóban hallotta, hogy lesz a fent említett változás, az ügyfélszolgálatuknak erről nem is szóltak. Ezután kérdeztem, hogy az igényemet tudná-e rögzíteni, hogy eljusson az arra érdemes személyekhez, hogy szembesüljenek azzal, hogy valójában nem értek el semmit. Erre azt mondta, hogy NEM. No, mondom ez aztán az ügyfélszolgálat, ahol nem tudnak kiszolgálni, és nem is érdekli a vélemény. Közölte, hogy csak írásabn hajlandóak bármivel is foglalkozni, és akkor államigazgatási eljárás keretében 1 hónapon belül (értds 1 hónap múlva valamikor) választ fogok rá kapni (valamilyet).
Innenstől inkább feladtam a probléma iránti érdeklődésemet...
El is felejtettem neki mondani, hogy az államigazgatási eljárások kapcsán le van írva, hogy nem lehet bürokratikusan hozzáállni a dolgokhoz...