Azzal is.Szegény
Crassus felfogadott néhány kisérôt. Pechje volt, bármennyit is fizetett nekik, nem neki dolgoztak, a seregét végül felmorzsolták, de ebben nem volt számottevô szerepe a párthus nehézlovasságnak, akár parittyás tökfilkók is megtehették volna.
Azért a tapasztaléatok gyűltek közben, nem?Kettôt.
1. Ha a pénzsóvár Crassus elkapatja magát a Lucullusi zsákmány (armenia, a Mithridatesi háborúk), akkor talán kérdezze meg, miért veszett oda majdnem a párthusokkal szemben.
2. Ne fogadj fel vezetôket a bazárból.
Lehet, de ez csak egy kijelentés, amit elfejeltettél alátámasztani. Az viszont tény, hogy a rómaiak láttak párthus nehézlovasokat. Nem állítom, hogy csak és kizárólag, és azonnal Carrhae után és hatására tértek át az új sílusra, de ott is kaptak egy leckét.Igen, de nem a párthus nehézlovasságtól.
Ahogy a kínaiakat is a hunok tanították meg lovashadsereget szervezni korábban. Lovaik azelőtt is voltak a kínaiaknak, de a hadseregük nem a lóra épült. Egy idő után azonban ráébredtek, hogy nincs más út, mint a páncélos lovasság. S az egyik dolog, ami a vitában állandóan elhangozhatott, a carrhaei ütközet. Ott is lehettek, akik tagadták a nehézlovasság szerepét és a csel jelentőségének tudták be a vereséget, de a következő hasonló tapasztalatok megerősítették a nehézlovasság-pártiakat. Néhány száz év múlva.Nem, hadseregük lóra és harciszekerekre épül. Tényleg nem:)))) Ha egyszer a carrhae-i csatában a párthus nehézlovasság nem játszott szerepet (ergo: a gyôzelem nem a nehézlovasságon múlt), akkor milyen konkrét tapasztalatot vonjanak le? A római hadseregszervezet még évszázadokig nem változott carrhae után. A mozgólégiókat két tényezô hívta életre.
1. a római harcászat hanyatlása (megfelelô minôségě emberanyag hiánya).
2. a vámhatár funkcióját betöltô limes mentén megszaporodtak a betörések, ezeknek az elhárítására már nem volt elegendô a korábbi (és egyre gyatrább) szervezet.
Nehéz lenne elismerni, hogy a párthusok bármit is jobban tudtak a rómaiaknál? Nézd, ez a kérdésed olyan, mintha azt kérdezném, hogy nehéz neked elismerni, hogy az alma jobb mint a szamóca? A harcászat nem szubjektív kérdés. De a történelem se ismeri a "nekem jobban tetszik" álláspontját...a
Üdv!