vfo Creative Commons License 2005.01.26 0 0 597
És egy másik prófécia, egy másik személytől, 7 évvel későbbről:

Rodney M. Howard-Browne próféciája
New Life Christian Fellowship, 1994. november 10, esti istentisztelet

Mert ha a pünkösdiek nem veszik, Isten szele ráfúj a katolikusokra, a metodistákra és a baptistákra. És egy teljesen új mag fog kikelni és felnőni és egy teljesen új aratás lesz azok között, akik még nem is ismerik az én erőmet és az én dicsőségemet. Hatalmas módon fogom őket meglátogatni, azt mondja az Úr. Hozzám fognak jönni. Sokan, akik magukat pünkösdieknek mondják, meg fognak szégyenülni. Sokan, akik magukat teljes evangéliumi keresztényeknek tekintik, meg fognak szégyenülni. Mert ok azt állítják, hogy ismerik az én erőmet és az én dicsőségemet, de csak a kegyesség látszatával rendelkeznek, annak ereje nélkül. Én vi-szont azokat az éhes és szomjas embereket keresem, akik utánam kiáltanak, akiket hatalmasan meg is fogok látogatni. Egymás után egyre több ajtó nyílik meg. Sokan, akik a Szent Szellem kitöltetésében nem álltak Is-ten erejében, bele fognak esni Isten folyójába. Halleluja! És nagy lesz az öröm. Nagy lesz az öröm! Mert Is-ten mozgása nem fog a pünkösdiekre és karizmatikusokra korlátozódni, hanem az Úr cselekedni fog sok val-lásos ember, sőt olyanok között is, akik ma nem tagjai semmilyen felekezetnek. Még azokat is el fogja érni, akik más vallásúak. Ki fog törni és át fog csapni az iszlám világba is. Isten dicsősége meg fog nyilvánulni és sokan fognak eljutni az igazság ismeretére és Jézus Krisztust Uruknak vallják meg. Be fog menni olyan nemzetekbe, ahol eddig más isteneket emeltek fel, de ott is Jézus neve fog kijelentetni és természetfölötti je-lek és csodák történnek. És azokra a gyülekezetekre, akik nem fogadják Isten mozgását, éhínség fog követ-kezni, és egyszerűen elenyésznek és a semmi lesz az osztályrészük. De azokra, akik éhesek, mindegy, melyik felekezethez tartoznak, mindegy milyen szervezet tagjai, azokra, akik szomjaznak, növekedés jön, aratás jön, áldás jön és sokan csatlakoznak hozzájuk. Halleluja. Még nagyobb üldözés fog következni, mert Isten mun-kája nem fog akadálytalanul kiterjedni. De amikor a legnagyobb az üldözés, legnagyobb lesz a győzelem is. Ahol a legerősebb lesz az üldözés, Isten ereje is a legnagyobb lesz. Sokan megpróbálnak titeket megölni és az utatokba állni, de ne féljetek. Ne féljetek, ne hátráljatok meg és ne kössetek kompromisszumot, mert ezekben az időkben az Én kezem erős lesz rajtatok. És az Én Szellemem csodálatos és dicsőséges megnyil-vánulásait fogjátok meglátni és el fog terjedni, hogy ami az Apostolok Cselekedeteiben történt, ma is meg-történik. Az, amikor férfiak és nők átváltoznak, elragadtatnak és egy idegen helyen kerülnek elő, olyan ide-gen nyelven beszélve, amit azelőtt nem tanultak. Ok azt hiszik, hogy anyanyelvükön szólnak, de hallgatóik a saját nyelvükön hallják őket beszélni és sokan csatlakoznak hozzájuk, és sokaságok lépnek be a Királyságba (Isten országa - a ford.) És mielőtt kezet emelnének rátok, hogy elfogjanak titeket, el fogtok tűnni előlük. Ohóó! (kiabálás és tapsolás a gyülekezetben, majd kb. két mondat nyelveken) Mert a fenségesen dicsőséges jeleknek és csodáknak híre megy. Mert ez a nap az Isten Szelleme kitöltetésének napja. Ez az a nap, amikor Isten új módon nyilvánítja ki magát az O népe között. Senki nem akadályozhatja meg azt, amit én fogok ten-ni.

Gyors munkát végzek, azt mondja az Úr. Hétköznapi embereket fogok felemelni. Hétköznapi férfiakat és nőket fogok felemelni, akik egyszerűen csak megalázzák magukat az Én erőm és az Én kezem alatt, ezt mondva: „Uram, nekünk nem kell a dicsőség, nekünk nem kell az arany. De mi Neked adunk minden dicső-séget, minden tiszteletet és minden dicséretet.” Én pedig őket hatalmas, csodálatos, fenséges, dicsőséges módon fogom használni. És minden dicsőség, minden dicséret és minden tisztesség az enyém lesz, azt mondja az Úr. Mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek, és én hatalmasan fogok közöttetek cselekedni, azt mond-ja az Úr és mindenkit az Én nevemhez vonzok. Ezért ma este is figyeljetek az én Szellemem szavára, ma este is hallgassátok, mit mondok nektek. Mert az Én ígéreteim közül bizonyosan egy sem fog eltűnni, mert ezek az utolsó napok és a munka, amit elvégzek, gyors lesz. Gyors munka lesz és közönséges embereken keresztül fog végbemenni. És ajtók nyílnak meg, olyanok, amelyekről az emberek csak álmodni mertek, vagy azt sem, a kijelentés kapui, lehetőségek az Én evangéliumom hirdetésére, az Ige terjesztésének kapui fognak meg-nyílni, melyek feltárulnak sokaknak, akik érzékenyek az Én Szellememre és így szólnak: „Ó, Istenem, fújj általam, érints meg sokakat általam, essen a Te tüzed rám!” És az Én népem belsejéből az Én folyóm fog folyni, és Isten dicsősége fog megnyilvánulni. De csak azokban, akik éhesek. Csak azokat éri el, akik szom-jasak. Csak oda jön, ahol félreteszik a világ dolgait. Ok azok, akiket nem vonz és ural az emberi kívánság, az embertől való félelem, mert az csapda, ezért hallgatni fognak az Úrnak, az o Istenüknek Szellemére. O to-vább fog vinni titeket az O erős és hatalmas karjával. És, óh, még angyalokat is fogtok látni és meg fognak jelenni ti előttetek és szolgálni fognak veletek együtt és mellétek szegődnek. Igen! És elképesztő jelek és csodák lesznek! Mert ezek azok a napok, amikor az Úr dicsősége az emberek között lesz. Halleluja. Azokban a napokban, amikor ezek az ajtók megnyílnak, azokban a napokban amikor az utak egyenessé válnak előtte-tek, ne mondjátok: „Uram, nem léphetek be, mert ez a nép tisztátalan.” Nem, nem, nem! Mert semmi, amit Én adok nektek, nem tisztátalan, azt mondja az Úr. Ti pedig beléptek és bátran hirdetitek az igazságot, egy iótát, egy pontocskát el nem hagyva abból, egyetlen lépésre sem eltérve attól, amit Evangéliumnak ismerünk. De ha bátran szóljátok a szavakat és bátran cselekszetek, el fognak jönni és ezt mondják: „Az igazságot és Isten erejét megtapasztaltam és megláttam Jézust. Ma átadom Neki az életemet és nagy és hatalmas dolgokat fogok én is cselekedni.” Látom Isten hatalmas cselekedeteit a Közel-Keleten, Izraelben, Iránban és Irakban, Törökországban, Szaúd-Arábiában, Egyiptomban és más országokban, Libanonban. Látom, ahogy Isten vé-gigsöpör a Közel-Keleten, Indián és Kínát megrázza Isten szele és dicsosége. És még a távoli országokban is fújni fog Isten szele, de hiszen most is fúj és a jelek és csodák híre még el se jutott a ti füleitekhez. És még itt, Amerikában is meg fogjátok látni, hogy még több emberi igyekezet lesz arra, hogy az Én cselekedeteimet korlátozzák, de én ki fogok kerülni minden emberi erofeszítést, ami a Szellem mozgásának útjában áll. El fogok menni minden emberi törekvés mellett, ami keresni és megszerezni akarja a dicsoséget. Elmegyek azok mellett is, akik kezüket vetik az én Szövetségem Ládájára, hogy kiegyenesítsék az útját. Mert néhányan meg fogják ezt próbálni, amikor megérintik az Én dicsoségemet és lesznek, akik holtan esnek össze a pulpi-tus mögött. Mert ez az a nap, amikor Isten dicsosége nem lesz egyetlen ember osztályrésze sem! És sokan lesznek, akik megpróbálják leírni vagy elmondani és megmagyarázni az ébredést, de nem fog sikerülni, mert képtelenek lesznek az Én dicsoségemet leírni!
Mert senki nem lesz képes arra, hogy az Én dicsoségemet annak teljességében bemutassa, hiszen az egy ki-beszélhetetlen öröm és tele van dicsoséggel és eddig a felérol se beszélt még senki. És ez valódi lesz, az én Szellememtol lesz, és alig tudnak majd beszélni róla. Csak a felét tudják leírni, az egészre képtelenek lesz-nek. Mert ezek csodálatos és dicsoséges dolgok melyek titkok, halleluja, az egyházban, dicsoség az Úrnak. De Isten Szellemének ennél nagyobb megnyilvánulásai is lesznek és látni fogjátok, hogy a második ház dicsosége nagyobb lesz az elsonél. Még a régi próféták is mindent megadtak volna, hogy ezekben a napok-ban és ebben a korban éljenek. De ti, én népem, kiválasztottak vagytok. Titeket, én népemet, egyenként szedtem össze. E kor miatt kerültetek be a Királyságba. Az Én Szellemem hozott be titeket. Ha nem gondol-nám, hogy a 90-es évek kísértéseit legyozitek, vajon újjá szültelek volna titeket ezekben a napokban és órák-ban? (kiáltozás és taps). De én tudom, hogy olyanok vagytok, akik a 90-es évek kísértéseit legyozitek. Ti vagytok az a nemzedék, amelyik minden olyan ero fölé emelkedik, amit az ellenség támaszt, hogy az Én Szellemem mozgását meggátolja ezekben a napokban és órákban. Ti vagytok az engedelmesek, akik nem a testnek, hanem Isten Szellemének engedelmeskednek. Ti vagytok azok, akik engeditek, hogy Isten tüze eljöj-jön és kiégessen beloletek minden salakot. Ti vagytok azok, akik hagyjátok, hogy a test 17 cselekedetete ki-égjen beloletek. Ti fogjátok hagyni, hogy a Szellem kilenc gyümölcse megnyilvánuljon. Ti, ó, én népem, vagytok azok, akikre mutatok és akikre ráhelyeztem az én kezemet, akiket ezekben a napokban és órákban támasztottam, hogy kimenjenek és az Én dicsoségemet ne megosszák másokkal, hanem bemutassák, hogy nagy és csodálatos dolgok történjenek. Ne figyeljetek a politikai helyzetre és ne ingasson meg titeket az. Mert, igen, a világ királyságai is haladnak, hogy eljussanak a szakadékhoz. Minden eltelt nappal közelebb kerülnek hozzá. Egyre közelebb és közelebb jutnak a romlás szakadékához. Így van ez minden nap, ahogy bejelentéseket tesznek a nagy elorelépésekrol a politikában, a béke ügyében, a biztonság területén, meg hogy ez a béke és biztonság kora. Az Én beszédem megmondta, hogy hirtelen romlás jön rájuk. Ezért ne tévesszen meg titeket a politikai, pénzügyi terület elorehaladása, vagy bármilyen, nemzetek közötti béke-egyezmény. Ne tévesszen meg. Még egy percre se üljetek le elgondolkodni azon, hogy ez áldást hoz az Egyházra. Mert az Én világom, az Én világom, az Én Királyságom és az Én céljaim nem kötodnek e világ rendszereihez. És a világ rendszerei a feledés felé menetelnek. De az Én Királyságom is menetel. És az Én Királyságom nagy lépéseket tesz és a Szellem nagy mozgásai mennek végbe benne. El fog jönni a nap, amikor még abban is megpróbálnak titeket megakadályozni, hogy az Én Evangéliumomat hirdessétek. Sokakat fognak börtönbe vetni és megtiltják nekik az Én igém prédikálását és üldözni fogják oket. De látni fogtok természetfölötti szabadulásokat, amikor a börtönök megrendülnek és az utcákon viszontlátjátok a bebörtönzötteket az Én Ki-rályságomat prédikálva (kiabálás és tapsolás), és senki nem állíthatja meg azokban a napokban, amit Én fo-gok tenni. De, ó, engedelmeskedjetek Nekem. Függesszétek a szemeiteket Rám. Adjátok át az edényeiteket Nekem. Ne a bunnek, hanem az igazságnak. Mert Én fogok cselekedni és megnyilvánulni úgy, ahogyan ad-dig azt senki nem tapasztalta. Mert az Isten dicsosége van köztetek, az Isten dicsosége támadt fel rajtatok. Ó, még csak fel se emeljétek a szavatokat azok ellen, akik a szolgálatotokat és akik az Én Szellemem mozgását támadják, mert az ilyenek velem állnak szemben, azt mondja az Úr, és Én fogok foglalkozni velük. Még csak ne is próbáljatok a kritikákra válaszolni. Ne kíséreljétek meg magatokat az emberek szemei elott igazzá ten-ni.
De keressétek az elottem való egyenes járást, és Én gondoskodni fogok rólatok. Ne aggódjatok az anyagiak miatt. Ne aggódjatok a pénz miatt, mert az lesz a legkisebb gondotok. Egyenessé fogom tenni a göröngyös ösvényeket és utatok minden lépésénél gondom lesz rátok. Mert az enyéim nem fognak hiányt szenvedni. Az enyéim ismerni fogják az Én ellátásomat, azt mondja a Seregek Ura, és Isten dicsoségében és bovölködésében fognak járni és ezen a területen is megnyilvánul Isten dicsosége.
Készítsétek el a szíveteket, mert mostantól egyre gyorsabban fogunk haladni. Egyre gyorsabban. Isten dicsosége, ohó, meg fog nyilvánulni. És Isten dicsosége beborítja a földet, mint a vizek a tengert. A Föld tel-jes lesz Isten ismeretével és dicsoségével. És látni fogtok, halleluja, (kb. 4 mondat nyelveken). Igyátok meg a bort, amíg lehet.. (kb. 1 mondat nyelveken) Tároljatok annyi olajat, amennyit csak tudtok. Mert eljön az ido, amikor senki nem lesz képes olajat szerezni. Eljön az ido, amikor szukében lesznek a bornak. De egye-tek most, igyatok most, készüljetek most. Mert eljönnek a napok, amikor fel kell használnotok, amit most felhalmoztatok. Legyetek készen. Nel egyetek olyanok, mint az öt bolond szuz, akiknek nem volt elég az edényeikben. Hanem legyenek készen a lámpásaitok. Legyenek a köntöseitek szeplotelenek. Legyenek a ru-háitok fehérek, azt mondja Úr. Legyenek az edényeitek tele olajjal és készüljetek. Mert eljön a világ sötétsé-gének órája. Mert eljön az éjszaka a Földre. És egyre sötétebb és sötétebb lesz és a gonosz és bunös emberek egyre rosszabbak lesznek. És a gonosz megnyilvánul és az utcákon tombol. Minden helyen eroszak. Ohó, és a pokol borzalmai nyilvánulnak meg, de ne féljetek. Nem éri el azokat, akik a Magasságos árnyékában nyug-szanak, azokat, akik a Mindenható titkos helyén lakoznak. Ne féljetek egyetlen pillanattól sem. Egyenesen fogtok járni. Elesnek melloletek ezren, jobb kezetek felol tízezren. Hozzátok nem is közelít. Nem, és szemei-tekkel nézitek és meglátjátok a gonoszok megbüntetését. Ó, gyertek Hozzám közelebb ma este. Közeledjetek Hozzám és én közelítek hozzátok és válaszolok nektek és nagy és hatalmas dolgokat mutatok nektek, amiket nem ismertek. És én sokak szemeit megnyitom, és ok belátnak a Szellem birodalmába. És a vallás és a tradí-ció szemellenzoi lehullanak róluk és a vallások és megkötözöttségek pikkelyei leesnek róluk. És szemeikkel tisztán látják az Én céljaimat és tervemet, melyet az Egyház számára jelentettem ki, és az Egyház fel fog kelni nagy erovel és nagy hatalommal, nagy jelekkel és nagy csodákkal. E napon és órán megmutatom az Én dicsoségemet. Ó, örvendezzetek, azt mondja az Úr, mert ma este is rajtatok van a kezem, jóra és nem go-noszra. Még az Egyesült Államokban, ebben a nagy országban is látni fogjátok, ahogy az ellenség egyre jobban és jobban betolakodik az Egyházba. Látni fogjátok, ahogy a sötétség egyre inkább meg akarja állítani az Egyházat, hogy elvegye a ti jogaitokat és privilégiumaitokat. Álljatok egyenesen, erosen és bátran. Ne kössetek kompromisszumot, hogy együtt lakozzatok azokkal, akik titeket a saját világukba akarnak átvinni. Ne kössetek kompromisszumot. Mert ha megteszitek, nemcsak az általam rátok helyezett kenetet veszítitek el, hanem az életeteket is. Mert ha keresitek az életeteket, elveszítitek azt, de ha énértem teszitek le azt, meg-találjátok, azt mondja az Úr. Ó, gyertek közel. Gyertek közel Hozzám ma este is és én is közel jövök hozzá-tok, és nagy és csodálatos és hatalmas és dicsoséges dolgok történnek. Ó! (kb. 6 mondat nyelveken) Ne za-varjanak meg a katasztrófák, amik történni fognak. Mert, igen, még nagyobb földrengések, és, ó, viharok, hatalmas viharok jönnek. De ne zavarjon meg titeket, csak tudjátok, hogy a föld is nyög és vajúdik, mert kö-zel a váltság napja. Kiált a megváltás után, ami hamar eljön.
Ne figyeljetek azokra, akik jönnek és azt mondják, hogy minden jó lesz és megpróbálnak elaltatni titeket. Mint a hamelni patkányfogó, eljönnek és álomba ringatnak titeket. De ne aludjatok, hanem tartsátok maga-tokat tisztán, legyetek éberek áron is megváltván az alkalmatosságot, mert a napok gonoszak. Mert O eljön, o eljön, a ti Uratok eljön! Nagy hatalommal és nagy dicsoséggel jön el. O eljön. És ez már nincs messze. O felkészíti a menyasszonyát. O felkészíti az o egyházát. Ideje, hogy megtisztítsátok a ruháitokat. Ideje, hogy megtisztítsátok a szíveteket. Ideje, hogy megtisztítsátok a szíveteket, ti bunösök. Itt az ideje, hogy megtisz-títsátok a szíveteket, ti kétlelkuek. Ki mehet fel az O szent hegyére? Az, akinek a keze és a szíve tiszta. Tisz-títsátok meg az életeteket. Tegyetek félre minden terhet és minden bunt, melyek olyan könnyen megszálltak titeket és legyetek készen. Ne ingassanak meg titeket a Földön történo események. Nemzetek fognak még feltámadni nemzetek ellen és mindenfelol háborúkról és háborúk híreirol fogtok hallani. Ó, és a pokol eroi megnyilvánulnak a Földön, de ne ingasson meg titeket, mert ez nem a ti királyságotok. Ez azért fog eljönni, hogy újra elmenjen. Mert nem a Föld a ti birodalmatok, a ti birodalmatok soha nem fog elmúlni. A tiétek az új birodalom, az új Föld és az új ég! Ó, igen, mert áron váltattatok meg! Mert minden, amit láttok, ezt az épületet is beleértve, amiben ma este ültök, meg fog semmisülni és el fog tunni. De, ó, azon a napon a menny dicsosége fog megnyilvánulni. Az a királyság válik láthatóvá, ami nem múlik el, a királyság, amely megmarad mindörökre, mindörökre, mindörökre, mindörökre (kiabálás és tapsolás). Ne azon iparkodjatok, hogy neveitek emberek tekercsein álljanak, hanem azon, hogy az Élet Könyvén, ami a Bárányé. Ohó, mert azon a napon, amikor kijelentetik azok neve, aki nem találtattak beírva az Élet Könyvébe, azoknak a sorsa a tuz tava lesz. (kb. három mondat nyelveken) Ekkor lesz az a nap, amikor Isten dicsosége úgy fog megnyilvá-nulni az Egyházban, mint annak elotte soha. Ez lesz az a nap, amikor az apostolok szolgálata folytatódik. Ez lesz az a nap, amikor a valódi próféták bátran fognak beszélni. Ez lesz az a nap, amikor az Én általam a pul-pitus mögé állított szolgákon lévo kenet megnövekszik. És, ó, az emberek már akkor is rettegni fognak, ami-kor ezek valahova bemennek, mert a Mindenható Isten hatalmas, hatalmas, dicsoséges jelenléte fog meg-nyilvánulni. Ó, ó. (kb. 1 mondat nyelveken) A Szellem kilenc ajándéka fog megnyilvánulni teljes erovel és hatalommal és az embereknek nem csak titulusa lesz, hanem jeleket és csodákat és hatalmas cselekedeteket fognak bemutatni. És nem az lesz a problémátok, hogy hogyan engedelmeskedjetek, és az se, hogy hogyan kerüljetek be az áramlatba. Mert amikor látjátok, látjátok az Én dicsoségemet, azt mondjátok: Igen, ez az igaz út, járjunk ezen! Senkinek nem kell titeket meggyoznie, mert a szívetek tesz bizonyságot mellette és azt mondjátok: igen, ez az Úr. O jött el közénk. És a farkasok hangja egyre halkabban és halkabban fog hallat-szani. Azon a napon idegenek hangját az Én juhaim nem fogják követni, hanem a Jó Pásztor hangját. Ó. (nyelveken) Nyissátok meg a szíveteket. Figyeljetek és hallgassátok, hallgassátok, mit mond Isten Szelleme. Figyeljetek arra, amit mond a Szent Szellem. Figyeljetek. Figyeljetek. Figyeljetek. Figyeljetek. Figyeljetek. Figyeljetek, amit Isten Szelleme mond ezen a napon és ebben az órában. (kb. 15 mondat nyelveken) Sok mondanivalóm van még hozzátok, mondja Isten Szelleme, de most még nem tudjátok elhordozni. Nem tud-nátok feldolgozni azt sem, amit eddig adtam nektek. Mert amit eddig elmondtam, az is meghaladja sokak felfogóképességét, hogy megértsék, mit teszek ezen a napon és ebben az órában. De örvendezzetek ezeken a dolgokon. Ó, elmélkedjetek ezeken és ahogy egyre több idot töltötök el az Én Szellememmel, egyre több és több dolgot fogok nektek kibontani és megmutatni.
És az Én angyalaim meg fognak jelenni. Az Én angyalaim most is itt vannak, ezen a helyen. Angyali feje-delmeim most itt vannak. Az Én angyalaim eljönnek és szolgálnak felétek és szolgálni fognak veletek együtt. Mert nem szolgáló szellemek-e elküldve azokért, akik öröklik az üdvösséget? Mert ti vagytok az üdvösség örökösei. Nem jártok egyedül. Ne féljetek a sötétség eroitol. Ne féljetek a démoni hordáktól. Ne féljetek a pokoltól. Nem, nem, nem! Mert a pokol össze sem hasonlítható az én Szellemem birodalmával. A pokol még csak be se léphet oda! Mert a sötétség nem állhat meg a világosság jelenlétében. És közöttetek a legkisebb, a leggyengébb hívo, aki egy egészen pici világosságban jár, az is kiszorítja a sötétséget. Ha-ha. (kb. 5 mondat nyelveken) Most ha huségesek vagytok azon a kicsin, amit adtam nektek, sok fölött teszlek titeket úrrá. Ha huségesek vagytok azon a kicsi keneten és szellemen, amit rátok helyeztem, és huségesen éltek és nem visz-szaéltek vele, növekedést hozok az életetekbe, néhányatok számára a következo 18 hónapban, ha jártok az-zal, amitek most van. Legyetek huségesek. Legyetek huségesek. (kb. két mondat nyelveken)
(Személyes prófécia az egyik jelenlévonek) Engedelmeskedned kell. Engedelmeskedned kell. Mert azt mondtam, hogy a nyelved olyan lesz, mint egy készséges író tolla és beszélni fogsz és írni fogsz. Írnod kell. Szorgalmasnak kell lenned. Könyvek fognak megjelenni. Olyan dolgokról, amiket neked mutattam meg és az embereknek is látniuk kell. Hallanod kell, le kell írnod. Neked kell. Neked kell. Neked kell. Bátornak kell lenned. Bátornak kell lenned. Bátornak kell lenned. (kb. 6 mondat nyelveken) És megkapod az áttörést, amit régóta kerestél a szolgálatodban, ami el fog terjedni a földön. Ha-ha. Mert imádkoztál és azt mondtad Isten-nek: több embert kell elérnem, többet, többet, többet. De a tolladdal, a tolladdal fogod elmondani, a tolladdal fogod leírni, és el fog terjedni. Halleluja, halleluja. Boldog vagy? (kb. 1 mondat nyelveken) És O mondta: mondjam meg neked, hogy megadja az ehhez szükséges anyagiakat. Elkezded, és amikorra befejezed, meg-lesz a pénz. Abban a pillanatban, ahogy befejezed a könyvet és készen állsz átadni a kiadónak, meglesz a pénz, ami kell hozzá. Halleluja. Köszönöm, Uram Jézus. (tapsolás és kiabálás) (kb. 9 mondat nyelveken)
Csak két másik alkalom volt, amikor ekkora kenetet éreztem magamon, ez most a harmadik. Az elso 1979. júniusában volt, amikor leesett rám a tuz. Most is rajtam van. A második eset ezen a nyáron volt, egy keddi napon. Ugyanez van itt most is. (kb. 20 mondat nyelveken) Engedelmeskedni fogok a Szent Szellemnek. En-gedelmeskedni fogok a Szent Szellemnek.