rovó Creative Commons License 2005.01.25 0 0 60
A kelta név eredeti értelmét Mesterházy Zsolt (2002/44) tisztázta. Az indoeurópai tudomány képviselői ugyanis, bár a megoldáshoz minden szükséges adatot összegyűjtöttek és a lényeget is megállapították, mégis eldöntetlenül hagyták ezt a kérdést. Megállapították a név legrégibb írásbeli alakjait: kelti, keltai, keltoi, kaleti, kaledi, kaledoni, galati, galli. Sőt kialakítottak egy legvalószínűbb magyarázatot is, miszerint a kelta név a "kelni, felemelkedni" jelentésű kel gyökből származik: „une racine QUEL, impliquant l'idée de lever” (Hubert, Henry: Les Celts. Paris, 1950.1. 27.) A magyar nyelv segítségét azonban nem vették igénybe, pedig a teljes név; a kaleti vagy keltoi azonosnak tűnik a magyar keleti szóval, amely arra tájra mutat, ahol a nap fölkel, ahol a kelták „keletkeztek”. S a régi Keleten valóban meg is találjuk a kelta név megfelelőjét a káld névben, amely a Habúr folyótól keletre elterülő vidék, Mezopotámia és az ott élő lakosság neve volt.

Marácz László (1997/9) az alábbi rokonait találta meg a kel gyöknek: Sumér gal „felemelni, megemel, felhúz”; magyar kel, felkel, kel a tészta, elkel, keltez, kelet, napkelte, útra kel, mongol kel-ki „egybekel”; ótörök kal, ozmán gel, ujgur kal, középtörök kal „jönni”; vogul-oszják kal, kul „feláll, fellép”. Nyilvánvaló, hogy a széleskörű urál-altaji és sumér kapcsolatokkal rendelkező szót a magyar nyelv használja a legkiterjedtebben.

A kelták régészeti emlékei legnagyobb számban a Kárpát-medencében kerültek elő, települési területük azonban kiterjedt a cseh és dél-német területekre is. Innen vándorolnak szét a Kr. e. VI. sz. kezdetétől. Kr. e. 300 körül már a Pireneusi-félszigettől Kis-Ázsiáig (Galatia) megtalálhatók. Kr. e. 300 és Kr. e. 51 között a karthágóiak, a rómaiak és a germánok Helvetiába, Galliába és a nyugati szigetekre szorítják őket. A kelták mai utódai Írországban, Skóciában, Walesben és Bretagne-ban még használják a saját nyelvüket.

A szkíták, éppen a kelta név elterjedése kezdetén, a Kr. e. VI. században érkeztek a Duna vidékére, Dárius perzsa király Kr. e. 512-ben lezajló támadása idején. Ebből következően a kelták szkíták is lehettek, vagy azon népek közé tartozhattak, akiket a szkíta benyomulás kivetett korábbi lakhelyéről. Ezt megerősítené a kelta-ivadékok által lakott Wales Cimru neve, amelyben talán a kimmer név ismerhető fel.